További árulókat keres a Ferrari

2007.07.12. 17:21
Nem vonja vissza a feljelentést a McLaren-főnök Mike Coughlan és neje ellen a Ferrari a Forma-1-es kémügyben. Részleges vádalkujával azt éri el, hogy a pár segít az eset többi szereplőjének leleplezésében. Az FIA közben kihallgatásra rendelte a McLaren vezetőit.

Peren kívül megállapodott szerdán a Ferrari a Forma-1-es kémügy két gyanúsítottjával, ám ez nem jelenti azt, hogy vissza is vonta ellenük keresetét.

A McLaren-tervező Mike Coughlan-t azzal gyanúsítják, jogosulatlanul jutott az olasz istálló szigorúan bizalmas dokumentumaihoz. Tetteiről felesége, Trudy Coughlan is tudott, valójában nála bukott el akciójuk, amikor egy fénymásoló üzletben sokszorosíttatta a papírokat, és ez feltűnt a bolt alkalmazottjának.

A pár eskü alatt, írásban tett vallomást, és a továbbiakban segít a Ferrarinak az eset leleplezésében. Cserébe a csapat nem használja föl nyilatkozatukat a másik gyanúsított, Nigel Stepney elleni, olaszországi eljárásban: felmerült, ő juttatta az iratokat Coughlanhez, de ezt egy interjúban tagadta.

A londoni Ferrari kontra Coughlan és társa per tehát folyamatban van, de jelenleg szünetel. Az olaszok a teljes kémtörténet minden pontjára rá akarnak jönni, ehhez használják föl Coughlanéket.

Tudni akarják, mikor és mit mondott akciójáról Coughlan mclarenes főnökének, a menedzserigazgató Jonathan Neale-nek. Az angol csapat vezetője, Ron Dennis állítja, mérnökének egyéni akciójáról van szó, az istállóból senki más nem tudott róla, ám komolyan felmerült, Neale ismerte a sztorit. Kérdés csak az, a történet kiszivárgása előtt vagy után értesült róla, és - amint a grandprix.com állította - javasolta Coughlannek a dosszié elégetését.

A Ferrari továbbá bele akar nézni Coughlan számítógépébe, amit a McLaren irodájában használ. Mivel a kompjúter az angol team tulajdona, és valószínűleg ugyancsak titkos technikai információkat tartalmaz, a McLaren nehezen menne bele, hogy megmutassa legnagyobb riválisának. Mivel az angol team ellen a Ferrari nem indított eljárást, nem gyanúsított, nem is köteles semmit odaadni a Ferrarinak, igaz, Ron Dennis korábban kijelentette, gárdájánál minden nyitott az olaszok és az eset sportrészét vizsgáló FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) képviselői előtt.

Az FIA épp csütörtökön közölte a McLarennel, július 26-ra rendkívüli meghallgatásra várja Párizsba vezetőit. Max Mosley, a szervezet elnöke azt ígéri, három héten belül lezárják vizsgálatukat, és döntenek a lehetséges büntetésekről.

Mosley állítja, akár a McLaren pilótáitól is pontokat vonhatnak le, ám a Forma-1 vezére, Bernie Ecclestone szerint csak a csapattól vehetnek el egységeket, ami csupán a konstruktőr-világbajnokság állását érintené.

A versenyzők között a mclarenes Lewis Hamilton 12 ponttal vezet csapattársa, Fernando Alonso előtt, aki hattal előzi meg a harmadik, ferraris Kimi Raikkönent. A gyártóknál az angolok előnye 25 egység a Ferrari előtt.