Utcán rakták össze a szenzációs McLarent

2011.02.04. 12:39

Berlin belvárosában mutatta be új autóját a Vodafone McLaren-Mercedes: az MP4-26 törzsét szerelők tolták be egy térre, majd a hiányzó alkatrészekkel kiegészítették.

426

Ennyi volt a leleplezés, a kasztni látványos módosításai fokozatosan rajzolódtak ki, végül megérkezett a két pilóta, Jenson Button és Lewis Hamilton is.

4-26

A gép oldaldobozai radikálisan megváltoztak nem csak az előző évihez, de a riválisok megoldásaihoz képest is, kicsit a kilencvenes évek közepének benettonos és ferraris kialakítására emlékeztetnek.

mp4-26

Teljesen új, eddig nem látott vonala van az első szárnynak, mintha a nagyobb légterelőbe egy kisebbet építettek volna. Változott a sebességváltó és környéke, nagyon eredeti a felső, dupla légbeömlő, ilyet sem csinált még senki. A hátsó szárnyat az új szabályoknak megfelelően módosították, hogy menet közben lehessen állítani.

MP 4-26

"Mennyire jól néz ki, főleg az oldala. A szélcsatornában már láttam, de így összerakva, lefényezve még én sem" - lelkendezett Hamilton.

A McLaren az eheti első tesztet kihagyta, a jövő héten már ott lesz, csütörtöktől Jerezben gyakorol a többiekkel.

Az MP4-26-ot remek 3D-s animációban itt lehet megnézni.