14 milliárdos Red Bull-ajánlat Vettelnek
Tavaly év végén jelentette ki Luca di Montezemolo Ferrari-elnök, hogy feltétlenül szeretné leigazolni a 23 éves német világbajnok Sebastian Vettelt, aki régóta mondogatja: egyszer Ferrariban szeretne versenyezni.
A német Sport Bild úgy tudja, két hét múlva, az ausztráliai idénynyitón írják alá a szerződést. A részletekről annyit állít a lap, hogy évente 12 millió eurót kapna Vettel 2014-ig, és ehhez jönnek még a prémiumok, vagyis 50 millió euróval lenne gazdagabb a címvédő. (14 milliárd forint tehát a tét, ez nagyjából megfelel a korábbi információknak.)
Helmut Marko sportigazgató ezeket a híreket nem erősítette meg, azt azonban egyértelműsítette, hogy semmi sincs aláírva, mert a beszélgetős időszakban vannak még csak, de van esély a hosszabbításra.
Vettel szeretne egy olyan záradékot amúgy, ha nem megy jól a kocsija, akkor fel lehessen bontani a megállapodást, mert a pilóta célja, hogy mindig versenyben lehessen a világbajnoki címért.