Nagyon elégedett új versenyzőjével, Bruno Sennával csapatfőnöke, Eric Boullier. A brazil másodszor ment a Renault-val, kilencedik lett Monzában, élete első pontjait szerezte vasárnap.
Nem volt könnyű futama, mert az első kanyar tömegbalesetét épphogy megúszta, és a 18. helyre esett vissza, innen kellett feljönnie.
"Tavaly óta nem versenyzett, tapasztalatlan is, ennek ellenére Spában esőben kellett kezdenie és ez sem a legkönnyebb pálya. Az első körben 18. volt, szóval elég jól jött fel, nem tökéletesen, de jól, és mindig a megfelelő időben nyomta meg a tempót. Jót tesz az önbizalmának az eredmény és a csapatnak is. Még rengeteg van benne, mert amit csinál és mond, helyes. Jobb akar lenni, arra számítok, hogy hamarosan megszorítja Vitalijt. Jól teljesít és lépésről lépésre fejlődik, a legjobb, amiről álmodhattam" - dicsérte Bouiller.
Senna a kirúgott Kubica-helyettes, Nick Heidfeld helyére ülhetett be, jelenleg ő pótolja a lábadozó lengyelt. Az Autosport megkérdezte a csapatfőnököt, van-e esélye Sennának a Renault-nál maradni, ha esetleg Kubica felépülése nem a remélt mértékben halad. Boullier elhárította a kérdést, de azt korábban elárulta, október végéig vár Kubicára, addig kell bizonyítania, képes lesz visszatérni a Forma-1-be.