További Forma-1 cikkek
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
- Fél lábbal az F1-ben marad a korábbi csapatához visszatérő Valtteri Bottas
- Bejelentette a Red Bull, ki lesz Max Verstappen csapattársa a következő szezonban
- Hivatalos, a Red Bull lapátra tette Sergio Pérezt
Soron kívül találkozott az újságírókkal a spái hétvége előtt Fernando Alonso, a Belga Nagydíj felvezetéseként a Ferrari üzemanyagellátója, a Shell vendégeként beszélt. Az egyhónapos nyári szünet után mindenekelőtt igyekszik visszarázódni a munkába, úgy érzi, sikerült újratöltenie az aksikat.
„15 napra teljesen kikapcsoltam, feltöltődtem. Nagyon kemény hetek vannak előttünk, három hónap alatt kilenc versenyt nyomunk le, ezért is jött jól a vakáció. Képtelenség mindig topon lenni, a szezon tíz hónap, ennyi ideig nem lehet folyamatosan a csúcson maradni. Igyekszünk kettéválasztani a szezont, van az első rész, amin épp most vagyunk túl, és a második, ami most kezdődik. Mintha két külön világbajnokság lenne" - nyilatkozta.
Jól érezte magát a szünet alatt, de várta már a visszatérést, főleg, hogy olyan pazar környezetben tehetik meg, mint Spa.
„Fantasztikus ez a hely, hihetetlen pályával, le, föl, jobbnál jobb kanyarokkal, az egész nagyon élvezetes. Itt egy kört menni olyan, mintha tíz pályán mennél egyetlen forduló alatt. Rengeteg srácnak ez a kedvence, én is nagyon szeretem, ám nekem azért inkább az egyik a több kiváló közül."
A Belga GP velejárója az eső, szombatra várnak csapadékot, a futam száraz lehet. Alonso nehezen tudta eldönteni, mit akar.
„Hát, majd szombat délután megmondom, esőt szeretnék-e vagy szárazat, egyelőre lehetetlen jósolni. Természetesen mindig az a legjobb, ha nincs víz, nyugodtak a körülmények, és minden simán megy. Csakhogy ha esetleg nem vagy eléggé versenyképes, akkor egy kis eső sokat segíthet, azzá tehet. Meglátjuk, hogy fogunk itt menni, de az biztos, amikor esett idén, akkor az kedvezett nekünk. Ha gyorsak vagyunk, az 99 százalékban dobogós helyet jelent, amivel elégedettek lennénk. Azt hiszem, végül is az eső jobb lenne nekünk" - határozta el magát végül.
Idén, amikor az időmérőn esett, Alonso Silverstone-ban és Hockenheimben is megnyerte, előbbi futamon szoros második, utóbbin első lett.
Az eső persze veszélyesebbé is teszi a Forma-1-et, amiben már így sincs könnyű dolguk. A pilótának a vezetés melett már ezer más dolga van, ami kívülről igen bonyolultnak tűnik, ám Alonso állítja, nem gond.
Jó kiképzést kaptak, méghozzá a tévé előtt: „Nekünk, fiatalabbaknak már nem probléma a sok gombot és kütyüt menet közben állítgatni, kapcsolni a DRS-t, nyomni a KERS-t, közben sebességet váltani és kormányozni. Nálunk mindez simán megy, talán mert mi már videójátékokon, Playstationön nőttünk fel".
Alonso 40 pontos előnnyel, vb-elsőként indul neki Spának, ha nem szerez pontot, akkor is legalább 15 ponttal vezetni fogja a világbajnokságot.