Kimagyarázhatta magát az istálló, de ítéletet csak reggel hirdethet a FIA Nemzetközi Bíróság.
Megtárgyalta, de a döntést péntekre halasztotta a Mercedes-Pirelli-tesztügyben a FIA Nemzetközi bíróság. Inkább a szövetség, mint az istálló szorult sarokba, a Merci nem számít büntetésre, esetleg figyelmeztetésre az idei autós tesztjéért.
Az FIA azzal érvelt, nem adott formálisan engedélyt a 2013-as autóval való gyakorlásra, a Mercedes viszont bizonyítékot hozott rá - e-maileket mutatott be -, hogy a szervezet legfőbb Forma-1-es képviselője, a futamok versenyigazgatója, Charlie Whiting és a FIA egyik jogásza ugyanúgy értelmezték a teszttilalomra vonatkozó előírást, mint ők: vagyis mint versenycsapat nem tesztelhettek volna, de mivel külső személy - a Pirelli - szervezte és pénzelte a gyakorlást, így jogukban állt. Az istálló ügyvédje, a szabályt szó szerint értelmező Richard Harris a tárgyalási nap végén azt mondta, nem vagy csak nagyon enyhe büntetésre, figyelmeztetésre számít. (Nem tette hozzá, de ezt is azért kaphatják, mert igyekeztek eltitkolni a tesztet.)
A FIA Nemzetközi Bírósága pénteken közli az ítéletet.
Richard Harris Merci-ügyvéd szerint kielégítő magyarázatot adtak rá, miért teszteltek az idei autóval. Nem érdemelnek büntetést, mert megkeresték a FIA-t, ami engedélyezheti a gyakorlást, közvetve meg is kapták a lehetőséget - állítja. Nem számít tehát büntetésre, ha mégis, a figyelmeztetést tartaná elfogadhatónak, illetve azt, ha a júliusi, silverstone-i fiatalpilóta-teszten nem vehetne részt az istálló. Ítélet pénteken.
Az FIA öt óra előtt pár perccel közölte, hogy a tárgyalás utáni ítéletet csütörtökön már nem jelentik be, csak pénteken valamikor. Semmilyen információt nem adnak ki az ügy lehetséges kimeneteléről.
Ha a Mercedest felmentik, és mindenki tesztelne, a FIA megteheti, hogy változtat a szabályon, és bezárja a szemmel láthatóan létező kiskaput. Kihúzza, hogy "undertaken by", és mindenféle szezon közbeni tesztet betilt. Lehet, hogy nem lenne hülyeség, mert előfordulhat, hogy a gazdagok éjjel-nappal tesztelnének, jövő re is, a négy hivatalos, kollektív teszten kívül is. A tárgyalás elméletileg még zajlik, bár egy órája nem érkezett új információ.
Dominique Dumas, a gumiszállító ügyvédje szerint az FIA-nek nem is lenne joga szankcionálni a Pirellit, mert az nem tagja a szervezetnek, és nem résztvevő (csapat) a Forma-1-ben sem. A FIA polgári pert indíthatna a cég ellen, ha úgy érezné, a Pirelli megsértette a szerződésüket, ám a sportbírósága nem szankcionálhatja őket, megmutatta ezt 2009-ben Flavio Briatore esete is, ami precedens: a FIA akkor kitiltotta az F1-ből a Renault istálló akkori főnökét az ütközésbalhé miatt, ám az ítéletet utána egy polgári bíróság érvénytelennek nyilvánította, mert Briatorét nem volt joga büntetni a szövetségnek. Ráadásul most a Mercedest a teszt miatt a FIA-nál feljelentő két istálló, a Ferrari és az RBR is kinyilvánította, a Pirellivel semmi baja, csak a rivális csapattal. (Briatore az emlékezetes eset miatt felelt, amikor 2008-ban, Szingapúrban Nelsinho Piquet szándékosan ütközött falnak, hogy csapattársa, Fernando Alonso megnyerhesse a versenyt. Egy évvel az eset után leplezték le őket.)
Azon, hogy mihez vezet, ha a Mercedest felmentik: tesztőrülethez. Az ugyanis azt jelentené, hogy bárki, bármikor szabadon tesztelhet a Pirelli számlájára. Valójában lenne is rá idő - igény meg végképp -, mert a német és a magyar futam között is háromhetes szünet van. Utána jön a nyári vakáció, amiben mindenféle munka tilos, majd elég szoros a versenynaptár, szinte lehetetlen lenne időpontot találni gyakorolni. Szeptemberben még van két kéthetes szünet, Spában és Monzában ott lehetne maradni 1-2 napra, ám aztán a hónap végétől jönnek a tengerentúli versenyek, az utolsó két hónapban már rizikós lenne beiktatni bármilyen tesztet. Arról már korábban megállapodtak a csapatok, hogy jövőre visszahozzák a szezon közbeni kollektív teszteket, és négy futam után az adott pályán maradnak 2-2 napos gyakorlásra, kedden és szerdán.
Richard Harris, a Mercedes ügyvédje beszélt arról a kérdésről, hogy miért viselt Hamilton és Rosberg fekete sisakot a megszokott fényezésük helyett. Azt mondta, mivel nem voltak biztonsági őrök, és senki nem felügyelte a pálya környékét, attól tartottak, hogy szurkolók zaklatnák a versenyzőiket. De már bánják ezeket a sisakokat, mert ettől még titkosabbnak tűnt a gyakorlás, miközben pedig ők nem akartak titkolni semmit. Sajnálják, másképp csinálnák, utólag. Ross Brawn arra a kérdésre válaszolt, hogy miért nem szóltak a többi istállónak a tesztről. Egyrészt szerinte ez a Pirelli dolga lett volna, ami szervezte a tesztet, másrészt bizonyítani tudja, hogy egyik mérnöke, Andrew Shovlin rákérdezett a gyakorlás előtt a gumiszállítónál, hogy más csapatok ott lesznek-e. Természetesen az ügyvéd és Brawn is kitart amellett, hogy mivel a tesztet a Pirelli szervezte, vagyis nem egy F1-induló csapat, nem vétettek a szabályok ellen, ami a szövegezés szerint csak az istállók szervezte gyakorlásokat tiltja.
Az FIA-ügyvéd kérdésekkel bombázta Ross Brawnt, aki szerint a versenyigazgató véleményét - még csak nem is írásos beleegyezését - véglegesnek tekintik a Forma-1-ben. "Mindenféle sportkérdésben Charlie a referencia, különösen, ha a versenypályáról van szó. Egy futamhétvégén rengeteg dolog előkerül, ezekkel Charlie foglalkozik, mint versenyigazgató" - válaszolta. A Mercedes-csapatfőnök szerint bonyolult és lehetetlen lenne mindenben az írásos hozzájárulását kérni, ezért már a szavát is meghatározónak tekinti - az írásos forma nem is lenne praktikus a szűk időkorlátok miatt. Pár poszttal lejjebb Whiting levelezéséből idézett a Mercedes, nagy mértékbénben alapozzák arra a védelmüket, azaz a FIA versenyigazgatója szerintük bólintott a tesztkérelmükre.
Jó ideje nem jött ki új hír a párizsi tárgyalásról, jelenleg valószínűleg a gumiszállító ismertetheti álláspontját, ami kísértetiesen hasonlíthat a Mercedesére. Vagy kimentek ebédelni.
Harris még hozzátette, hogy a Ferrari mostani tesztje ugyanolyan átláthatatlan volt, amilyennek az övéket mondják, ráadásul tavaly Massával szintén teszteltek egyet titokban a Pirellinek. Megjegyezte azt is, hogy a Ferrari magának finanszírozta a teszteket, vagyis versenycsapatként gyakorolt. Még azt is tudni véli, hogy az olaszok egyensúlyteszteket is végeztek, azaz nem csak a gumikat - ezt azért hozta fel, mert a Mercinek is felrótták, más előnyt is szerzett.
Harris szerint, ha őket most vétkesnek találják, akkor a Ferrarit is el kellene ítélni, mert az olaszok pár héttel a Mercedes-teszt előtt szintén teszteltek a Pirellinek, csak 2011-es autójukkal. A szabályban viszont benne van, hogy az számít tesztnek, ha olyan autóval végzik, ami jelentősen hasonlít az azévi autóra, miközben a két évvel ezelőtti gép és a mostani között csak félmásodperc különbség van, vagyis a hasonlóság jelentős. Harris hangsúlyozta, a Ferrarinak akkor kellene képbe jönnie, ha őket most megbüntetik. Az FIA pár hete tisztázta az olaszokat, mert a szabályban szó szerint leírva az is benne van, hogy tavalyi vagy jövő évi autót nem lehet használni, és a 2011-es egyik kategóriába sem esik - vagyis elméletileg legális.
Biztosan igazolni fogja a Mercedes állításait. Jogi szövegértelmezésbe kerültünk, nagyon úgy tűnik, a Mercedes ügyesen kihasznált egy kiskaput.
"Any track running time not part of an Event undertaken by a competitor entered in the Championship" - áll a szabály szövege, vagyis tilos "a nagydíjakon kívül pályára menni (az autókkal) bajnokságban részt vevő versenyistálló szervezésében".
Richard Harris, a Mercedes ügyvédje reagált az FIA állításaira. Az istálló szerint nem vétettek F1-előírás ellen, mert nem ők szervezték, végezték, irányították és fizették a tesztet, hanem a Pirelli. A szabály szövege így hangzik: "a nagydíjakon kívül tilos a pályára menni (az autókkal) bajnokságban induló versenyistálló szervezésében". "Az istálló szervezésében" - emelte ki Harris, hangsúlyozva, hogy ez a teszt a Pirelli fennhatósága alatt zajlott, a Pirelli pedig nem versenyistálló, nem vesz részt a bajnokságban versenycsapatként, vagyis ez nem vonatkozik rá. Harris szerint minden tesztrésztvevő bizonyítani tudja, hogy a Pirelli irányított, fizetett a tesztért. Most már világos az is, miért nem a saját sisakját viselte a két pilóta, Hamilton és Rosberg - hogy végképp ne mondhassák, hogy ez egy Mercedes-teszt volt. Lényeg a lényeg: a Merci szerint ez egy Pirelli-teszt, nem pedig az ő gyakorlásuk, a cég pedig nem esik a szabály szövege alá. Harris továbbá idézett a már említett Whiting-Bernard-levélváltásból is, ami szintén ugyanerre hegyezte ki a helyzetet. Whiting: "Szerintem versenycsapat nem szervezhet ilyen tesztet, azon lehet vitatkozni, hogy a Pirelli szervezhet-e. Ha ebben a pozícióban csinálnák, lehetséges lenne?" - írta Bernardnak az FIA versenyigazgató. A válasz: "Így van, ha ebben a pozícióban vesznek részt rajta, akkor azt nem a versenyistálló szervezi".
Hamarosan kiderül, van-e jobb magyarázatuk a Pirelli-tesztre annál, mint hogy Whiting rábólintott, a Pirelli meg 2012-ben mindenkinek felajánlotta. Váratlan lenne, ha lenne.
Az már világos, hogy a Mercedes Whitingtól szedte, hogy tesztelhet, ám az is, az információi pontatlanok voltak, és ha még azok is lettek volna, az ő felhatalmazása semmiképp sem lett volna elég a 2013-as autós tesztelésre. Ha nem tud valamilyen ütőkártyát felmutatni Ross Brawn, ebből nem fog tudni győztesen kijönni. Márpedig nagyon nagy meglepetés lenne, ha fel tudna.
Továbbra is Howardtól, a FIA-jogásztól jönnek az információk. Charlie Whitingot május 2-án felhívta Ron Meadows Merci-csapatmenedzser, hogy lehetne-e 2013-as autóval tesztelniük, majd még aznap beszélt erről Whiting Ross Brawnnal is. Whiting azt válaszolta, hogy mehetne a dolog, ha a Pirellinek oka van a tesztre, és ő utánanéz, hogyan lehetne összehozni a tesztet. Másnap Whiting e-mailezett Sebastian Bernard FIA-ügyvéddel, hogy hogyan lehetne lehetséges a 2013-as autó használata, a jogász azt írta vissza, úgy, ha a Pirelli minden másik istállónak is felajánlaná a lehetőséget, és ezt később bizonyítani is tudná. Whiting ezután közölte ezt Brawnnal, ám Howard hangsúlyozza, ez nem az FIA és a Mercedes közötti hivatalos megállapodás volt, csak Whiting és Bernard szabályértelmezése. Az FIA azt kifogásolja, illetve állítja, hogy a többi istállót nem kérdezték meg a tesztlehetőségről, még ha a Pirelli 2012-ben fel is ajánlotta azt az összes csapatnak.
Howard állítja, a nemzetközi szövetség nem adott engedélyt sem a Mercedesnek, sem a Pirellinek az idei autó használatára, és hangsúlyozta, ha Charlie Whiting FIA-versenyigazgató tudott is volna róla, az sem lett volna elég. Ilyesmit csak a Motorsport Világtanács engedélyezhetne, mert annyira szembe megy a szabályokkal, hogy azoknak a megváltoztatására lenne szükség. Az előírások szerint szezon közben, idei autóval tesztelni tilos. Vagyis a Merci megsértette a szabályokat.
Úgy tűnik, elég nagy bajban van a Mercedes.
Howard felszólalásában azt is elmondta, a gumiszállító megsérthette a Forma-1-es Sportkódexet azzal, hogy a többi csapatnak nem ajánlotta fel a tesztlehetőséget, illetve nem adta meg azoknak a lehetőséget, hogy megfigyelőt küldjenek a gyakorlásra - mivel nem is értesítette azokat az eseményről, így azok nem is tudhattak róla. Arról is beszélt, hogy az FIA-képviselő kapott valamiféle jelzést arról, hogy 2013-as autóval tesztelhet valaki a Pirellinek, de konkrétan a Mercedes-Pirelli-gyakorlásról nem értesítették előre. Az biztos, hogy a Pirelli a FIA-val kötött szerződését nem szegte meg, így gumiszállítói státusza nincs veszélyben.
Az utóbbi hetekben mindenki azt hangoztatta, nem számít, hogy a Merci profitált-e a háromnapos, titkos tesztből, csak az, hogy megszegte-e a tesztkorlátozást. Ennek ellenére az FIA-t képviselő ügyvéd, Mark Howard szinte azonnal azzal nyitott, hogy nem lehet kizárni, hogy a 3 nap alatt ne merült volna fel olyan hiba, amit ki kell javítani az autón, illetve, hogy azt ki is javították - vagyis előnyhöz jutott a csapat. Sőt, már az is probléma, illetve előny, ha az derült ki, hogy minden rendben működik az autón, és nem kell hozzányúlni.
Edwin Glasgow vezeti a tárgyalást, aki többek között az angol futball Premier League bírótestületének is tagja. A PL híresen nem konzekvens szervezet, reméljük, az itteni döntés megfontoltabb lesz a futballhatározataiknál. Glasgow alatt három bíró dolgozik még ma: a monacói ügyvéd, Laurent Anselmi, az amerikai jogász, Chris Harris, aki a Grand-Am-sorozat alapító tagja is, illetve a svájci Patrick Raedersdorf, valamint a brit Motorsport Tanács elnöke, Tony Scott-Andrews.
A szövetség emberét, Charlie Whitingot hallgatják meg elsőként, majd a Mercedest, végül a Pirellit. Utána mindenkinek lehetősége lesz reagálni az elhangzottakra. Nagy vita várható.
Az Autosport szerint az RBR-főnök csak hallgat és szemlélődik, istállójának főmérnökével, Paul Monaghannel együtt.
A vétkesnek tartott, a tesztkorlátozás megszegésével gyanúsított istállót a csapatfőnök képviseli, aki azt mondta, saját döntése volt a teszt, és vállalja a felelősséget a történtekért. Vele van Andrew Shovlin versenymérnök és a csapatmenedzser Ron Meadows. A szintén beidézett Pirellitől Paul Hembery motorsportigazgató van ott, és sok ügyvéd, az összes féllel. Az FIA-tól Charlie Withing a megbízott. A Ferrari, a McLaren és a Williams jogi megfigyelőt küldött.
Az egy hónapja kezdődött balhéban sok minden kiderült, de még bőven van mit megtudnunk. Ami eddig volt, itt olvashatja el részletesebben.
Még nem tudjuk, hogy csak megfigyel a Mercedes-Pirelli-tesztügy tárgyalásán a Red Bull-csapatfőnök, esetleg felszólal, illetve tanúként hallgatják meg. Az ügy az ő, illetve a Ferrari feljelentésével indult, amikor Monacóban megtudták, hogy a Merci titokban tesztelt a Pirellinek három napot, 1000 kilométert Barcelonában.