Azért a Red Bull is meg tud torpanni

2013.11.25. 15:27

Újabb kettős Red Bull-győzelem zárta az évet, de a Brazil Nagydíjon akadt egy pillanat, ami azt bizonyítja, a világ legjobb csapata is képes hibázni, de legalábbis kapkodni, és emiatt megtorpanni.

A 48. körben Mark Webbert várták tervezett kerékcseréjére, csak közben a pályán ütközött Lewis Hamilton és Valtterri Bottas: a Williams kipördült, bukótérben állt meg, a Mercedes defekt miatt három kerékkel poroszkált a pályán, és az RBR-nél új ítélték meg, jöhet a safety car.

Ebben az esetben, ha nem cserélik le azonnal a vezető Vettel kerekeit, a világbajnok sokat veszített volna, ezért SOS szóltak neki, hogy jöjjön új gumikért. Csakhogy a német már olyan közel volt a boxhoz, hogy amikor odaért, az ő kerekei még elő sem voltak készítve, a szerelők akkor szaladtak ki a jobb elsővel, így másodperceket veszített a világbajnok.

Bokszutca hiba, de a Red Bull így is győzött!

Ráadásul közben megérkezett Webber is, akit alapból vártak, és néhány másodpercet várakoznia kellett Vettel mögött. Nem is olyan kevés időt veszítettek, de nem véletlenül építettek ki az élen ekkorra már értékes előnyt.

A SC-félelmet bizonyítja, hogy a Ferrari is azonnal kihozta a harmadik Fernando Alonsót, így tulajdonképpen a két Red Bullnak - utólag - nem kellett aggódnia a vezető pozíciók miatt.

A megtorpanás után a futamot probléma nélkül befejezték, Vettel nyert, sorozatban 9-edszer, az idényben 13-adszor.