Tizenötödik helyről indulva lett negyedik vasárnap Sebastian Vettel Barcelonában, és könnyen lehet, hogy ráatalált a helyes útra eddigi idei szenvedései után. A bajnoknak semmi nem jött össze idáig, úgy tűnt, el van átkozva a 2014-es szezonja, ám a Spanyol GP-n magára találhatott. Rengeteget előzött, és csak harmadikként induló csapattársával, Daniel Ricciardóval, illetve a két nyertes Mercedesszel nem tudta felvenni a versenyt.
"Mindenképp magyobb élvezet volt, mint legutóbb elengedni az embereket. Meglehetősen elégedettek voltunk a versenyen a kocsival. Nyugodtnak kellett maradnunk, mert vonatozni necces, az autó csúszkál, az előtted lévő autó is csúszkál, nem tapad úgy a gép. Amikor kitisztult a forgalom, ki tudtuk használni a sebességünket. Jó taktikánk volt, két szett puha gumink a végére, amivel megelőzhettünk jópár embert. Élveztem, a negyedik hely volt a maximum" - idézte az Autosport Vettelt.
A Mercedes fölénye az élen óriásinak tűnik a Red Bullhoz képest is, de a négyszeres bajnok nem törődik bele.
"A Merci nagyon jó a motorjával, az autójával és a két remek pilótájával. Mindez nehezen verhetővé teszi őket. Ennek ellenére szomorú lenne, ha a harmadik helyért indulnánk. Most ez a 3-4. csapatszempontból rendben volt, ám legközelebb újra támadni fogunk" - ígérte.
Vettel a második futamon harmadik lett, az a szezonbeli legjobbja, utána viszont kétszer is Ricciardo mögött végzett. Illetve most már harmadszor, de ebben nagy szerepe volt szombati váltóhibájának, ami előbb a 10., majd a 15. rajthelyre vetette vissza.
A Red Bull fejlődését segítheti, hogy a motorszállító Renault mérnökei Barcelona után úgy nyilatkoztak, hogy 90%-ban megoldották szezon eleji problémáikat, így Monacótól kezdve közelebb lehetnek a Mercikhez. A városi pályán számít majd legkevésbé a motorerő, ha valahol, Ricciardo és Vettel itt kergetheti meg legjobban Hamiltont és Rosberget.