Jusztina
11 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Korábbi pilóta a Caterham új csapatfőnöke

2014.07.17. 12:23

A Forma-1-es Caterham Christijan Albers korábbi pilótát nevezte ki csapatfőnöknek, miután az istállónak új tulajdonosai lettek, svájci és közel-keleti befektetők, írja az MTI.

Az egyesült királyságbeli központtal rendelkező csapat a hétvégi Német Nagydíj helyszínén jelentette be a 35 éves Albers kinevezését, hozzátéve, hogy új vezérigazgatójuk, ügyvezetőjük, csapatmenedzserük és technikai igazgatójuk is lesz. A posztokat sorrendben Manfredi Ravetto, Simon Shinkins, Miodrag Kotur és John Iley tölti be, ez pedig azt jelenti, hogy a Caterham vezetősége teljesen kicserélődik.

A holland Albers 2005 és 2007 között 46 F1-es futamon indult a Spyker, a Midland és a Minardi színeiben, pályafutása egyetlen pontszerző helyezését utóbbi autójában ülve érte el a 2005-ös Amerikai Nagydíjon, amelyet a Michelin gumikkal versenyzők visszalépése miatt mindössze hat résztvevővel rendeztek meg.

A Caterham - amely a mostani tulajdonosváltásig Tony Fernandes malajziai üzletemberé volt - 2012 óta szerepel a Forma-1-ben, de világbajnoki pontot még egyszer sem sikerült szereznie. Az idén a japán Kobajasi Kamui és a svéd Marcus Ericsson vezeti a Renault-motoros autókat.