Február végén úgy vezettük fel a szezont, hogy ez lehet az az év, amiben 1988 Senna-Prost-rekordjai megdőlhetnek, mert a Mercedes olyan meghatározó lesz, mint abban az évben a McLaren volt.
Nyolc hónap eltelt, Lewis Hamilton és Nico Rosberg 16-ból 13 versenyt megnyert, háromból kettő kell nekik, hogy megdöntsék a mclarenes legendák 15-ös rekordját. 9 kettős győzelmük van, Prosték anno 10-et hoztak össze, ezt már a következő nagydíjon beállíthatják Hamiltonék.
Most persze 19 futam van egy évben, míg 88-ban csak 16 volt, így százalékosan a szezongyőzelmek arányát már nem tudják megjavítani.
Alain Prost az Autosportnak kedden arról beszélt, ő is számított a Mercedes szuperévére.
"Szinte elkerülhetetlen volt, mivel a Mercedes három évvel ezelőtt kezdte ezt a projektet, miközben a Renault a világbajnokságért ment, és négyszer meg is nyerte. Nagyon nehéz a kettőt párhuzamosan csinálni, és összehangolni. Emiatt mondtuk, hogy a Mercedest nehéz lesz megverni idén. Ráadásul ők csinálják a motort és a kasztnit is, ez az az év, amikor ez is előny. Ha a kocsira néznek, nem csak a motorja jó, hanem az egész autó egységesen" - mondta.
A négyszeres bajnok a Renault-nak dolgozik, a franciáknak sikerült megnyerniük azt a három nagydíjat, amit a Mercinek nem. A harmadik motorgyártó, a Ferrari egyet sem tudott behúzni eddig, és nagyon váratlan lenne, ha épp a hajrában sikerülne neki.
A Mercedes a konstruktőr-vb-t már megnyerte, pilótáinak harca viszont nagyon kiélezett, Hamilton csak 17 ponttal veri Rosberget, úgy, hogy még 100-at lehet szerezni.