Sokkolónak nevezte ifj. Carlos Sainz szocsi balesetét Sebastian Vettel, különösen mert a kocsi teljesen befúródott a védőkorlátrendszer alá, aminek szerinte nem szabadott volna megtörténnie.
A spanyol frontálisan, nagy sebességgel csúszott a falba, ami nem lökte a gépet vissza a pálya felé, azután, hogy elnyelte a becsapódási erő nagyrészét, hanem maga alá temette. 20 percen át tartott, míg a pilótát ki tudták szedni.
"Meg kell vizsgálnunk, mi történt a korláttal, nem így kellett volna alakulnia. Nem tudom, ez véletlen, vagy a korlát rögzítésével volt valami" - idézte a Motorsport.com a négyszeres világbajnokot.
Közben Sainz már a bukása után pár órával posztolt a kórházi ágyából, semmi baja, indulni akar vasárnap a futamon. Ez viszont nem lesz egyszerű, mert éjjelre kórházban kell maradnia, csupán elővigyázatosságból, így szinte a kórházból ülne be a kocsiba vasárnap. Természetesen az FIA orvosai is megvizsgálnák, és át kellene mennie a szokásos teszten, hogy el képes-e végezni minden vezetéshez szükséges mozdulatot.
Csapata, a Scuderia Toro Rosso szerint van rá esély, hogy ott lesz a startnál, de ez csak vasárnap délelőtt derülhet ki.
A kis Sainz az egyik spanyol tévének nyilatkozott is, szinte abszurd, de sokat elmond a 20 éves srác emberségéről, hogy a kocsiban betemetve azon aggódott, hogy azt fogják hinni, megsérült.
"Jól vagyok, végülis semmi bajom nem lett. Nagyobb volt az ijedtség, valójában csak az volt. Végig magamnál voltam, beszéltem a rádióba a korlát alól, de nem hallottak, ekkor aggódni kezdtem, hogy az emberek azt fogják gondolni, hogy valami komoly bajom esett. Most már mindenféle teszten átestem (a kórházban), érzem a nyakam és a hátam, de ha kipihenem magam, tudok versenyezni."
UPDATE: Sainzot szombat este kiengedték a kórházból, így nagyobb esélye van a vasárnapi indulásra.