Szombaton újra a kieséses időmérővel fog sokkolni a Forma-1, hacsak nem történik valami váratlan, ugyanaz lesz a forgatókönyv, mint Ausztráliában, amikor megbukott a rendszer. Nem is ez a nagy baj a pilóták szerint, hanem hogy az F1-vezetők annak ellenére is megerősítették a lebonyolítást, hogy leszerepelt.
Ha vanília fagyit árulsz, de minden vevőd csokit akar, akkor másnap már csokit fogsz. Vagy kötöd az ebet a karóhoz, és újra vaníliát mérsz. Szerintem általában azt teszed, amire a klienseid számítanak, és nem éppen végzed jól a munkádat, ha az ellenkezőjét csinálod
- szemléltette a helyzetet Sebastian Vettel.
Csatlakozott hozzá a másik többszörös világbajnok, Lewis Hamilton.
Furcsállom, hogy változatlanul hagytunk mindent, főleg hogy a drukkereknek sem tetszett. A mérnököm azt mondja, ugyanez lesz itt is, vagyis a rajongók ismét nem fognak örülni. Remélem, utána már tényleg teszünk valamit.
A versenyzők felháborodtak a nyitófutam után, és nyílt levélben kérték az F1 irányítóit, hogy legyenek körültekintőbbek a változtatásokkal. Ezután jött az új időmérő megerősítése.
Mi, pilóták nem javasoltunk semmit, csak azt nyilvánítottuk ki, hogy valami nincs rendben, ezért változtatni kellene. Nem mi írjuk a szabályokat, de hasznos lenne néha ránk hallgatni, illetve a rajongókra. Mi jót akarunk a sportnak, és a legjobb rendszert keressük
- hívta fel újra Vettel a döntéshozók figyelmét a körülményekre.