Räikkönen hibája, jófejsége és zacskók dobták fel a bakui futamot
További Forma-1 cikkek
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
- Fél lábbal az F1-ben marad a korábbi csapatához visszatérő Valtteri Bottas
- Bejelentette a Red Bull, ki lesz Max Verstappen csapattársa a következő szezonban
- Hivatalos, a Red Bull lapátra tette Sergio Pérezt
Volt tülekedés a rajtnál, ahogy vártuk, de csak a mezőny végén történt koccanás. Hamilton maradt a 10. helyen, a vezető németet Ricciardo, Vettel és Raikkönen üldözte. A hatodik körben Vettel kívülről előzte Ricciardót, Hamilton is feljebb jött, hetediknek, pár kanyar alatt előzött többet, de már 20 másodperc volt a hátránya.
A két Red Bullt gyorsan kihozták, a hatodik-hetedik körben máris kereket cseréltek. Hamilton így már hatodik volt.
A Ferrarinál egy kék kukászsák okozott gondot, Vettel és Raikkönen is ráment a pályára fújt zacskóra, a német egy körön át magával is cipelte, de aztán szerencsére levált az első felfüggesztésekről.
12 kör után 25 másodperccel volt lemaradva Hamilton Rosbergtől, a negyedik helyen ment az angol. A németen kívül Vettel és Perez volt előtte, utóbbi csak egy másodpercre.
Raikkönennek nem csak a zacskóval gyűlt meg a baja, de a felügyelőkkel is, öt másodperc büntetést kapott, mert átment a depóba vezető záróvonalon. Vettel mögött maradt szélárnyékban, amikor az kiállt a boxba, ő viszont nem ment be, visszajött a pályára.
Hamilton a 16. körben cserélt kereket, és a kilencedik helyre tért vissza. Raikkönen kívülről előzte Hülkenberget, hatodik lett, tepert, hogy a végén minél kevésbé essen vissza a plusz ötmásodperc miatt.
A kerékcserék után Rosberg 20 másodperccel vezetett Vettel, 37-tel Bottas előtt. Ricciardo a negyedik helyét védte Raikkönentől, Hamilton 50 másodperc pluszban volt csapattársához képest a kilencedik helyen. A finn a célegyenesben simán meg is előzte a Red Bullt, kijött a jelentős lóerőkülönbség.
Bottas kereket cserélt, Massát pedig megelőzte, hetedikként támadott tovább Hamilton.
Rosberg a 22. körben állt meg kerékért, simán visszajött az élre, Hamilton pedig már az ötödikért előzte Ricciardót, ez kanyarban lett meg, de ez sem volt nehéz. A német mögött a két Ferrari egy ideig Raikkönen-Vettel sorrendben haladt, ám a finn csakhamar elengedte a németet.
Hamilton az ötödik helyről nem igazán tudott elmozdulni, 16 körrel a vége előtt 10 másodperccel volt Perez mögött, az ötödik helyen. Folyamatosan panaszkodott a rádióba, hogy nem boldogul a beállításokkal, az autója nem volt tökéletes.
A vb állása
Nico Rosberg – 141 pont
Lewis Hamilton – 117
Sebastian Vettel – 96
Kimi Räikkönen – 81
Daniel Ricciardo – 78
Max Verstappen – 54
A futam teljesen sterilizálódott, semmi nem történt a pályán, az élmezőnyben meg végképp nem. Tíz körrel a vége előtt Grosjean-Alonso csata zavarta meg kicsit az állóvizet, a 14. helyért csatáztak.
A végén még Ricciardo kifékezte Hülkenberget a hetedik helyért, aztán Verstappennek is sikerült ugyanez.
Az utolsó körre is maradt szerencsére előzés, Sergio Perez az első kanyarban bújt be Raikkönennek, és átvette a harmadik hely. Övé lett volna a pozíció Raikkönen plusz ötmásodperce miatt, de azért el tudott menni mellette, és el is ment. A finn jófejsége is lehetett ez, ha már úgyis harmadik lesz a mexikói, fusson is be a harmadik helyen.
Rosberg közben simán nyert, valószínűleg ez volt élete legunalmasabb versenye, és 24 ponttal ismét elhúzott a bajnokságban. Hamilton már szombaton odaadta neki a győzelmet azzal, hogy ütközött az időmérőn, és még a versenye is elég közepes lett, az ötödik helynél jobbra számított. Az autójából ennyi jött ma ki, illetve ennyit tudott ő maga kihozni: most már nem segíthettek neki a rádión, mit tekerjen és hova, így nem mindig volt a megfelelő beállításon.
It's happened...@LewisHamilton is back in business...
— MERCEDES AMG F1 (@MercedesAMGF1) June 19, 2016
**#F1 #EuropeGP #F1Baku pic.twitter.com/SlQZA6INyi
Az Európa GP végeredménye
1 | Nico Rosberg | Mercedes | 1h32m52.366s |
2 | Sebastian Vettel | Ferrari | 16.696s |
3 | Sergio Perez | Force India/Mercedes | 25.241s |
4 | Kimi Raikkonen | Ferrari | 33.102s |
5 | Lewis Hamilton | Mercedes | 56.335s |
6 | Valtteri Bottas | Williams/Mercedes | 1m00.886s |
7 | Daniel Ricciardo | Red Bull/Renault | 1m09.229s |
8 | Max Verstappen | Red Bull/Renault | 1m10.696s |
9 | Nico Hulkenberg | Force India/Mercedes | 1m17.708s |
10 | Felipe Massa | Williams/Mercedes | 1m25.375s |
11 | Jenson Button | McLaren/Honda | 1m44.817s |
12 | Felipe Nasr | Sauber/Ferrari | 1 Lap |
13 | Romain Grosjean | Haas/Ferrari | 1 Lap |
14 | Kevin Magnussen | Renault | 1 Lap |
15 | Jolyon Palmer | Renault | 1 Lap |
16 | Esteban Gutierrez | Haas/Ferrari | 1 Lap |
17 | Marcus Ericsson | Sauber/Ferrari | 1 Lap |
18 | Rio Haryanto | Manor/Mercedes | 2 Laps |
- | Fernando Alonso | McLaren/Honda | |
- | Pascal Wehrlein | Manor/Mercedes | |
- | Carlos Sainz | Toro Rosso/Ferrari | |
- | Daniil Kvyat | Toro Rosso/Ferrari |