Hamilton tálcán adta oda Monzát Rosbergnek

2016.09.04. 15:58

Nico Rosberg egészen simán nyerte meg az Olasz GP-t, annak ellenére, hogy az időmérőn fél másodperccel lassabb volt a pole-t megszerző Lewis Hamiltonnál.

Az angol viszont pole-ból élete legrosszabb rajtját hozta össze, elindult remekül, de valami miatt visszalassult, és öten is elmentek mellette. Rosberg, Vettel, Raikkönen, Ricciardo, Bottas, és csak aztán jött a világbajnok.

Ricciardót gyorsan leküzdötte, Bottas mögé viszont már beragadt, miközben Rosberg repült az élen, és akkora előnyt szerzett, ami már behozhatatlannak tűnt.

Nem volt kérdés, ezt a 12-13 másodpercet erőből lehetetlen ledolgozni. A rádión még azzal kecsegtették Hamiltont, hogy gumistratégiával majd behozzák Rosberget, ám az a gondolat pillanatában is lehetetlennek tűnt. Majd be is bizonyosodott, hogy így van.

Hamilton Bottast még a pályán, a Ferrarikat a boxban előzte meg, a két vörös kocsi kiállt előle, eggyel többször cserélt kereket, így a hajrára Hamilton második helyen találta magát.

Tizenmásodperces hátrányban, és el sem kezdte ledolgozni azt, rossz napja volt, tudhatta, a startnál elrontott mindent.

Rosberg ugyanolyan simán nyert, mint vasárnap Spában, talán még simábban is, újra tálcán kapta a győzelmet, most Hamiltontól, aki a starttal elintézte magát. A német egy hét alatt lecsökkentette 19 pontos lemaradását kettőre, hét futammal a vége előtt újra kvázi nullán áll a világbajnokság.

Rosberg 21-edszer nyert az F1-ben, idén hetedszer. Ezzel megelőzte Raikkönent és Hakkinent, illetve idén Hamiltont, akinek hat győzelme van a 14 futamból.

Két hét múlva jön a Szingapúri GP, ahol a Red Bull komolyan beleszólhat az első helybe is. Tavaly Vettel nyert ott Ricciardo előtt, így a Ferrarit sem lehet számításon kívül hagyni.

A Ferrarinak nagyon kellene a jó eredmény, mert hiába lett ma harmadik Vettel és negyedik Raikkönen, rettentően lemaradtak a Mercedesektől.

A bajnokságot Hamilton vezeti 250 ponttal, Rosbergnek 248, Ricciardónak 161, Vettelnek 143, Raikkönennek 136, Verstappennek 121 pontja van.

Az Olasz GP végeredménye

  1 Nico Rosberg Mercedes 1h17m28.089s
2 Lewis Hamilton Mercedes 15.070s
3 Sebastian Vettel Ferrari 20.990s
4 Kimi Raikkonen Ferrari 27.561s
5 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 45.295s
6 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 51.015s
7 Max Verstappen Red Bull/Renault 54.236s
8 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m04.954s
9 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m05.617s
10 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m18.656s
11 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1 kör
12 Jenson Button McLaren/Honda 1 Lap
13 Esteban Gutierrez Haas/Ferrari 1 Lap
14 Fernando Alonso McLaren/Honda 1 Lap
15 Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari 1 Lap
16 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1 Lap
17 Kevin Magnussen Renault 1 Lap
18 Esteban Ocon Manor/Mercedes 2 Laps
- Daniil Kvyat Toro Rosso/Ferrari kiállt
- Pascal Wehrlein Manor/Mercedes kiállt
- Jolyon Palmer Renault baleset
- Felipe Nasr Sauber/Ferrari baleset