Dömötör
10 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Ron Dennist 35 év után leváltják a McLarennél

2016.11.16. 13:10
35 év után nem Ron Dennis a McLaren első embere a továbbiakban, miután a vállalat elmozdította a november 15-i vezetőségi ülésén.

Szabadságolták az eddigi elnök-vezérigazgatót tulajdonostársai a McLarennél, így a továbbiakban nem Ron Dennis vezeti a Forma-1-es csapatot, illetve az anyacég Mclaren Groupot.

A 69 éves topmenedzser 25 százalékban birtokolja a céget, aminek emblémáját, az F1-istállót jó 35 éve, 1980 óta építgeti. 50 százalék egy bahreini befektetőtársaság, a Mumtalakat kezében, a maradék 25 egy arab-francia milliárdos, Mansour Ojjeh tulajdonában. Dennis öt évvel ezelőtt összeveszett régi barátjával, Ojjehhel, így most nem tudta megakadályozni, hogy eltávolítsák: múlt héten a londoni legfelsőbb bíróságon próbálta meggátolni a félreállítását, de nem járt sikerrel, kisebbségi tulajdonosként nem tud mit tenni.

A BBC értesülései szerint a posztját talán az amerikai úrversenyző és üzletember, a 45 éves Zak Brown veheti át. Nem biztos még, mert az új F1-tulaj Liberty Media is akarja őt, a sorozat egyik vezetőjének szemelték ki.

Ron Dennis
Ron Dennis
Dennisszel a Forma-1 egyik legnagyobb figurája távozik, csak a Williamset birtokló és vezető Frank Williams van nála régebb óta egy F1-csapat élén.

A Mclaren-főnök 1966-ban, 18 évesen szerelőként kezdett a Forma-1-ben a Cooper-csapatnál, Jochen Rindt mellett dolgozott, majd innen igazolt a pilótalegendával a Brabhamhez, 1968-ban.

A 70-es években megalapította saját istállóját, illetve istállóit, amelyekkel alacsonyabb kategóriákban indult, meglehetősen sikeresen. 1980-ban akadt lehetősége visszatérni az F1-be, a McLarennél, 81-ben át is vehette a csapatot, ami 30 év alatt az F1 második legsikeresebb istállója lett, a Ferrari mögött.

Dennis keze alatt a McLaren többször is uralta a Forma-1-et. 1984 és 1986 között Niki Laudával, majd kétszer Alain Prosttal nyerték meg a világbajnokságot. Ez volt a McLaren-TAG időszak, amikor Porsche motorral aratták a sikereket.

1988-ban váltottak Hondára, bombasikerrel, Ayrton Senna megnyerte a vb-t Prost előtt. A 16-ból nyert 15 futamuk, hogy csak egyet buktak el, máig rekord a szériában. (A Mercedes készül a beállítására jövő hét végén.)

89-ben Prost, majd kétszer újra Senna lett Dennis bajnoka, a sikersorozat 1992-ben ért véget, illetve szakadt meg hosszabb időre: 1998-ban és 99-ben jöttek a következő vb-k Mika Hakkinennel.

Eközben végbement egy újabb nagy motorváltás, érkezett a Mercedes - egy év Peugeot után -, illetve lecserélték az 1980 óta főszponzor Marlborót is, 1996-tól lett ezüst a színük a hagyományos piros-fehér helyett.

A 2000-es években visszafogottan brillíroztak, Kimi Raikkönennel többször is közel kerültek a bajnoksághoz, de 2008-ig kellett várniuk a következő győzelemre, Lewis Hamiltonnal. Az angol volt az utolsó nagy versenyző, akit Ron Dennis sikerrel választott ki és szerződtetett Lauda, Prost, Senna, Hakkinen, Raikkönen és Fernando Alonso után. Pontosabban utóbbival együtt, 2007-ben, de az a szezon elég rosszul végződött, bár végig uralták az idényt.

A hírhedt kémbotrány árnyékában Hamilton az utolsó futamon elveszítette a vb-t a már ferraris Raikkönennel szemben, Alonso pedig egy év után távozott. Innen bravúrnak számított a 2008-as, azonnali felállás, amit viszont újra hosszabb kudarcsorozat követ:

a McLaren története legrosszabb napjait éli.

2009 után Dennis pár évre átengedte a csapatfőnökséget, ekkoriban futamokat még folyamatosan nyertek, de mióta 2012 végén visszatért az élre, egyszer sem győztek. 2013-ban távozott legutóbbi nagy szponzoruk, Dennis azóta képtelen volt őket pótolni.

A Mercedes is lelépett, Dennis a Hondához tért vissza, de túl gyorsan, a japánok nem álltak készen a 2015-ös beszállásra, így tavaly a McLaren legsötétebb évét futotta, utolsó előtti lett a konstruktőr-vb-n a 10 csapat között.

Idén is csak valamelyest javult a helyzet, dobogó közelébe sem kerültek, és anyagilag is meggyengültek, több nagyobb szponzor távozott. Sikerült őket pótolni úgy-ahogy, de a McLaren Ron Dennis alatt az utóbbi három szezonban a lehető legmesszebb került régi dicső önmagától. Újra Alonso vezeti az egyik kocsit, míg Jenson Button hét szezon után az év végén fog kiszállni a másikból.

Dennis korábban azt mondta, bár mindjárt 70, nem érzi fáradtnak magát, esze ágában sincs visszavonulni, de ennek most meg kell történnie, mert az elmúlt két év borzalmas kudarca után meggyengült benne a tulajdonosok bizalma.

Ahogy ő fogalmazott, tulajdonostársai "alaptalan indokokkal" mozdítják el, szimplán nem osztják már vezetői szellemiségét, amivel pedig ő évi 1 milliárd eurós forgalmat bonyolító biznisszé építette a McLarent.

A sok győzelem ellenére sem meglepő a bizalomvesztés, Dennis pályáját meglehetősen nagy botrányok kísérték. Ilyen volt a Prost-Senna-párbaj, amit Dennis a sajtó megtévesztésével próbált elsimítani. Majdnem ilyen, csak kisebb horderejű a Hamilton-Alonso csata szűk 20 évvel később. Dennis ezután Hamiltonnal is összeveszett, miatta kellett időlegesen leköszönnie a csapatfőnökségről. Aztán nem kis mértékben az ő visszatérése miatt igazolt a Mercedeshez Hamilton 2013-ban. Alonso tavalyi visszahívása sem bizonyult bombadöntésnek.

Dennis persze hiányozni fog az F1-ből, nem csak a saját maga kifejlesztette ronspeak miatt, amivel csúfolják, mert hogy a legegyszerűbb gondolatot is képes a legnyakatekertebb szófordulatokkal kifejezni, sőt, törekszik is erre. A McLarent minden kínja és hiányossága ellenére ő maga fejlesztette a világ egyik leghíresebb márkájává és legsikeresebb F1-csapatává, joggal reménykedett benne, hogy szépen, legalább egy futamgyőzelem után búcsúzik jövőre, 70 évesen.

Dennis McLaren-sikerei

Pilóta-vb-címek: 10.

Konstruktőr-vb-címek: 7.

Futamgyőzelmek: 158.

Pole pozíciók: 137.

Ez már nem adatik meg neki, és kérdés, hogyan alakul az istálló és tagjainak sorsa: Alonso, Button, a jövőre a spanyol mellé szerződtetett Stoffel Vandoorne, a csapatmenedzsernek szeptemberben hozott Jost Capito egytől egyig az ő embere.

Capito már el sem utazott a múlt hétvégi Brazil GP-re - nem volt ott Dennis sem - , vagyis megjósolható, hogy mi lesz vele. Alonsónak 2017 végéig van szerződése a McLarennel, illetve a Hondával, ha nem javulnak, őt nem kell majd elküldeni, indul magától. Button úgy gondolta, mikor szeptemberben bejelentette, hogy egy-két éves szabadságra megy, hogy visszatérhet majd a csapathoz versenypilótaként, de ez Dennis távozásával meglehetősen valószínűtlennek tűnik. Vandoorne-nak nagyot kell futnia jövőre, hogy megszilárdítsa a helyét. A Hondának szintén, mert ha jövőre sem virítanak semmit, az új vezető nem biztos, hogy ragaszkodni fog a japánokhoz.

Átmeneti idény jön a McLarennél, és a legnagyobb váltás 35 éve.

Dennis most pár hónap kényszerszabadságra megy, megbízatása elnök-vezérigazgatóként hivatalosan januárban jár le. 25 százalékos részesedése megmarad, így a vállalattól nem szakad el, de későbbi visszatérése az élre eléggé meglepő lenne. Igaz, Dennisnél semmi nem zárható ki, még ha most ő is azt mondta, ennyi volt.

Azonnal elárulta, új üzletbe fog kezdeni - valamiféle technológiai típusú befektetésbe - , olyanba, amire a McLaren vezetése miatt eddig nem maradt ideje. De istállója és vállalata örökre fontos marad neki, az igazgatótanácsokban helyét megtartja, és - leszűkített - jogkörét továbbra is gyakorolni fogja.