Monza alkudott 7 millió eurót

2016.11.29. 13:25

Az Olasz Automobil Szövetség (ACI) bejelentette, hogy a következő három évben is Monza rendezi a Forma-1-es Olasz Nagydíjat. Az ACI-t vezető Angelo Sticchi Damiani elmondta, hogy a szeptemberi, szóbeli megállapodás után most hivatalosan is aláírták a szerződést az autós gyorsasági világbajnokság kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal, így 2019-ig biztosan lesz F-1-es Olasz Nagydíj, méghozzá Monzában, mint mindig.

"Sok munkába került, de a nehézségek ellenére sikerült megegyeznünk Monza jövőjéről" - nyilatkozott Damiani. A szerződés részleteit nem hozták nyilvánosságra, de médiaértesülések szerint az olaszok három év alatt 68 millió eurót fizetnek a rendezésért, mely összeg nem sokkal kevesebb annál a 75 millió eurónál, amit Ecclestone eredetileg szeretett volna kapni.

Monzánál az utóbbi jó tíz évben háromévente felmerül, hogy elveszíti a futamot, aztán nagy és nem rövid huzavona és alkudozás végén mindig megtarthatja. Így volt ez most is.

A monzai az egyik legnagyobb hagyományú versenypálya, egyetlen más helyszínen sem tartottak annyi F-1-es futamot, mint itt. Az 1950-es, első verseny óta csak 1980-ban nem volt Forma-1-es házigazda, mivel abban az évben Imola rendezte az Olasz Nagydíjat. A monzai versenyhétvégére az előzetes versenynaptár szerint szeptember 1. és 3. között kerül sor. (MTI/Index)