A Formula–3-ban folytatja a magyar autóversenyző

F3 LASZLO TOHT 21-1495
2021.03.24. 08:46
A Formula–3-as autós gyorsasági bajnokságban indul az idén Tóth László a spanyol Campos Racing színeiben.

A 20 éves magyar versenyző menedzsmentjének szerdai közleménye szerint a felek egy évre szóló szerződést kötöttek, amely opcionálisan egy további évvel meghosszabbítható.

A magyar versenyzők közül legutóbb Kiss Pál Tamás jutott el a Forma-3-as kategóriáig – 2011-ben és 2012-ben még GP3-nak hívták a sorozatot –, előtte pedig a máig egyetlen magyar Formula–1-es pilóta, Baumgartner Zsolt szerepelt ebben a géposztályban.

A Formula–3-as mezőny az idén hét Forma-1-es nagydíjon lesz az elitkategória betétfutama, ezek között a július végi-augusztus eleji Magyar Nagydíj is szerepel.

Öröm és megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú istállónál folytathatom a versenyzői pályafutásomat, amelyben az eddigiekhez hasonlóan szeretnék lépésről lépésre haladni. Ez lesz az első F3-as szezonom, természetesen az elsődleges cél a folyamatos tanulás, és a lehető legtöbb tapasztalat megszerzése

– idézte a közlemény Tóth Lászlót, aki a 2019-es Motorsport Games elnevezésű autósport olimpián a magyar küldöttség legjobb eredményét érte el, miután a Formula4-esek között negyedik, illetve hetedik lett.

Tóth tavaly a Forma Renault Európa-kupában versenyzett, az idény végén pedig több F3-as teszten vett részt, és ezeket követően állapodott meg a Camposszal.

Az 1998-ban létrehozott spanyol istálló alapító-tulajdonosa, Adrián Campos az idén januárban, 60 éves korában elhunyt, a csapatot fia irányítja a továbbiakban.

„Elsősorban számomra óriási a veszteség, ugyanakkor a csapatnál mindenki megviselt az, ami történt, de tovább kell vinnünk az örökségét” – idézte a közlemény ifjabb Adrián Campost.

Lászlóval teljessé vált az idei csapatunk, mindenki motiváltabb, mint valaha, igyekszünk büszkévé tenni az édesapámat, bárhonnan is figyel minket

 tette hozzá.

Tóth csapattársa az olasz Lorenzo Colombo, valamint a belga Amaury Cordeel lesz, a szezon pedig május elején, Barcelonában startol. Azt követően Franciaország, Ausztria, majd a Hungaroring következik, utána Belgiumba és Hollandiába látogat el az F3-as mezőny, az idény pedig az Egyesült Államokban fejeződik be. Minden versenyhétvégén három futamot rendeznek az F3-asoknak, a szezon így 21 viadalból áll majd. Az idén a Forma-3-ban indul többek között a korábbi F1-es versenyző Ralf Schumacher fia, David, valamint a Ferrari mostani F1-es sztárjának, Charles Leclerc-nek az öccse, Arthur.

(Borítókép: tothlaszlo.org)