Vettelt kizárták, elvették a második helyét a Magyar Nagydíjon
Ahogy arról beszámoltunk, a kaotikus 36. Magyar Nagydíjat Esteban Ocon nyerte, élete első F1-es sikerét aratva, míg mögötte Sebastian Vettel és Lewis Hamilton végzett.
Ám a német már a levezető kört sem tudta teljesíteni a befutó után, majd Vettel autóját több órán keresztül vizsgálták és végül mivel nem maradt a mintavételhez elegendő üzemanyag az autójában, kizárták a négyszeres világbajnokot.
A szabályok szerint egy liter üzemanyagnak maradnia kell a tankban a mintavételhez, ehhez képest Vettel Aston Martinjából csak 0,3 litert tudtak kinyerni.
Ezzel Hamilton egy helyet előrelépett, és a második helyen végzett, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokára a Ferrari versenyzője, Carlos Sainz lépett elő.
A további pontszerzők sorrendje: Alonso, Gasly, Cunoda, Latifi, Russell, Verstappen és Räikkönnen.
Az Aston Martin jelezte, hogy fellebbez a kizárást elrendelő ítélet ellen.
Az első körben tömegbalesetet okozó Valtteri Bottast is súlyos büntetéssel sújtották: elért eredményéhez képest öt hellyel hátrébb kell majd rajtolnia a Belga Nagydíjon. Emellett kapott két büntetőpontot is, így az elmúlt egy évet tekintve már négynél tart – 12 esetén automatikusan ki kell hagynia egy futamot.
A szezon négy hét múlva Belgiumban folytatódik.
Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.
(Borítókép: Isza Ferenc / AFP)