Óriási húzással úszott meg egy büntetést Fernando Alonso

GettyImages-1241829058
2022.07.15. 11:36
Az Osztrák Nagydíjon végig parádésan vezető Fernando Alonsónak a bokszkiállásánál rosszul tették fel a bal első kerekét, amit hamar észrevett. Ám meg akarta úszni az FIA büntetését, ezért nem árulta el versenymérnökének, hogy mi a probléma az autóval, csak szólt, hogy visszamegy a bokszutcába.

A hétvégi Osztrák Nagydíj számtalan izgalmat tartogatott a nézők számára. A futam annyira eseménygazdag volt, hogy a kamerák szinte meg sem mutatták azt, hogy Fernando Alonso bokszkiállásánál hibáztak az Alpine szerelői, és rosszul tették fel a bal első kereket. Máskor ezen körökön át csámcsoghatnak a nézők, most a rendezőnek nem is jutott idő az elrontott kerékcserét megmutatni. Alonso azonban megint óriásit merített tapasztalatából, hogy kibekkelje az FIA büntetését – utólag kiderült, hogy sikerült is megúsznia. 

AZ 57. körben elfüstölt Carlos Sainz motorja, az autót pedig rossz helyen parkolta le a spanyol, ezért a versenyigazgatóság elrendelte a VSC-t, azaz a virtuális biztonsági autót. Fernando Alonsónak ez gyakorlatilag ajándék volt, hiszen már nagyon elhasználódtak az abroncsai, és amúgy is ideje lett volna egy második kiállásnak, azonban a VSC miatt ezt sokkal kisebb időveszteséggel megúszta. 

Pontosabban megúszta volna, de az Alpine-átok minden napra tartogatott valamit a kétszeres világbajnoknak, így miután visszatért a pályára, azonnal érezte az erős vibrációkat az első kerekek felől – hamar kiderült, hogy rosszul rögzítették a szerelők a bal első kereket. Alonso azonban nem ezt kommunikálta a csapat felé, csupán annyit mondott a rádión, hogy visszamegy a bokszutcába. Amikor a versenymérnöke visszakérdezett, hogy miért, csak elismételte, hogy visszamegy egy újabb kerékcserére. 

ALONSO EZZEL MEG SZERETTE VOLNA ÚSZNI AZ FIA BÜNTETÉSÉT, UGYANIS HA EGY ROSSZUL RÖGZÍTETT KERÉKKEL MEGY VISSZA VALAKI A VERSENYPÁLYÁRA, AZ BÜNTETÉST VON MAGA UTÁN A VERSENYIGAZGATÓSÁGTÓL. 

Konkrétan „nem biztonságos visszaengedésért” büntethették volna a spanyolt, ami akár egy 10 másodperces stop&go büntetést, a verseny után pedig pénzbírságot vonhat maga után. 

A mesteri terve csak félig jött be Alonsónak. Az FIA észrevette a hibát, a verseny után pedig kérdőre vonta az Alpine csapatát, ám végül a franciáknak sikerült megvédeni azt az álláspontot, hogy a kerék jól lett rögzítve, és valamilyen technikai hiba miatt lazult ki – ezt azzal igazolta az istálló, hogy a felvételek alapján csak a hármas kanyar után kezdett el kilazulni a kerék, és a bokszutcában a szerelő testbeszédéről is az jött le, hogy jól tette fel a kereket. 

Hiába nem kapott büntetést Fernando Alonso, a saját versenye a harmadik kiállás miatt így is sokkal rosszabbul sikerült, mint ahogy eredetileg végződhetett volna. Erős pontszerzés helyett éppen bejött a 10. helyre a spanyol, ami egyetlen pontot jelent számára, pedig az egész futam alatt szenzációsan vezetett. 

Ezzel az Alpine-átok folytatódik Fernando Alonsónak, az egész hétvégéjén minden napra jutott valami balszerencse számára. Az időmérőn a Q3-ban a padlólemeze sérült meg, de így is a nyolcadik helyet szerezte meg a sprintfutamra. A szombati sprintkvalifikáción hiába rajtolhatott a nyolcadik helyről, a motorjával akadtak technikai problémák, így a csapat erőforrást cserélt, és a spanyolnak az utolsó helyről kellett indulnia a Red Bull Ringen. 

(Borítókép: Fernando Alonso a bokszutcában az Osztrák Nagydíjon. Fotó: Alessio de Marco / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.

március 20., 22:45

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.

március 20., 19:56

  • Címlapon
Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.

43 perce

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

1 órája

  • Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.

március 20., 23:44

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.

március 20., 08:27

  • Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.

47 perce

  • Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.

március 20., 16:42

  • Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.

március 21., 13:34

  • Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.

március 21., 11:48

  • Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.

március 20., 08:15

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

3 órája

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

3 órája

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

1 órája

  • Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.

2 órája

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

3 órája

  • Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.

március 20., 11:31

  • Sport
Meghalt Eddie Jordan

Meghalt Eddie Jordan

A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.

március 20., 10:16

  • Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.

március 20., 10:03

  • Címlapon
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

2 órája

  • Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban

A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban

A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.

március 20., 15:25

  • Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.

március 20., 13:29