„Ha finn vagy, akkor a legjobb a Hungaroringen győzni”

GettyImages-834741084
2022.07.28. 14:47
Ezen a hétvégén ismét a mogyoródi dombok között, a Hungaroringen bőgnek majd a V6-os erőforrások a Magyar Nagydíjon. A program már csütörtökön megkezdődött, hiszen ekkor tartják a médianapot. A bokszutcában sétálva Heikki Kovalainen, a 2008-as Magyar Nagydíj győztese nyilatkozott az Indexnek.

A finn versenyző egy McLaren-Mercedes volánjánál aratta élete egyetlen F1-es sikerét. A négyszeres dobogós örömmel és szerényen idézte fel lapunknak a diadal napját.

„Szerencsés voltam, úgy gondolom, ha Lewis Hamilton nem kap defektet és Felipe Massa motorja nem megy tönkre három körrel a futam vége előtt, harmadik lehettem volna a legjobb esetben. Ettől függetlenül remek hétvégém volt itt 2008-ban, végig versenyképes voltam. Mindig jó volt a Budapesten töltött idő, mindig szívesen jövök a magyar fővárosba, ami nagyon szép. A magyar verseny tulajdonképpen olyan volt mindig is a számomra, mintha hazai versenyem lett volna. Mindig rengeteg finn szurkoló jött el minket buzdítani, és a magyarok is szerettek minket. Ha finn vagy, akkor a legjobb a Hungaroringen győzni” – mondta.

Ezt követően a negyvenéves exversenyző a hétvége esélyeseit is megnevezte.

„A Ferrari erős ugyan, de számos hibát vétettek idén, a csapat és versenyzőik egyaránt. A Red Bull és Max Verstappen roppant erős kombináció. Azonban ha a Ferrari csapatként tud dolgozni, és mindenki a maximumot nyújtja, akkor ez egy nagyon szoros csata lehet a két istálló között, Charles és Max között dől majd el a magyar futam.”

Végezetül Kovalainen a jelenlegi elfoglaltságaiba is betekintést engedett. „Most egy finn tévének dolgozom, csináltam már pár stúdióbeszélgetést, illetve kommentálni fogom a versenyt is vasárnap. Nagyon élvezem.”

A 2022-es Formula–1-es Magyar Nagydíjon az Index munkatársai a helyszínen lesznek mindennap, így nemcsak a pályán zajló eseményekről, hanem a paddockból is izgalmas, exkluzív cikkeket olvashatnak weboldalunkon.

A hétvége F1-es menetrendje pénteken 14.00-kor az első szabadedzéssel startol, majd délután 17.00-kor a második szabadedzéssel folytatódik. 

(Borítókép: A finn Heikki Kovalainen a Hungaroringen Budapesten. Fotó: Martin Rickett – PA Images / Getty Images)