Verstappen autója megadta magát, Pérez nyerte a szaúdi időmérőt

További Forma-1 cikkek
-
Hivatalos: a Red Bull japán pilótára cserélte le csalódást keltő versenyzőjét
- Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
- Két versenyhétvége után lecserélheti egyik pilótáját az F1-es Red Bull Racing
- Mindkét Ferrarit kizárták a Kínai Nagydíj után
- Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
A szabadedzéseket a címvédő Max Verstappen és a Red Bullok dominálták, előzetesen így a holland volt az első számú várományosa a pole pozíciónak. Az osztrák istállót az idei évre nagyszerű autóval előrukkoló Aston Martin követte, ám tekintélyes, egy másodperces lemaradással, míg a Ferrarik csak a középmezőnyben voltak a pénteki és a szombati gyakorlásokon.
Q1
Az élen nem történt meglepetés, Verstappen 1:28.761-es idővel nyerte a kvalifikáció első szakaszát csapattársa, Sergio Pérez, valamint a két Aston és a két Ferrari előtt.
Lando Norris viszont lekoccolta a falat McLarenjével, amelyet nem tudtak olyan állapotba hozni a bokszban, hogy visszatérjen a pályára, így a brit pilóta meglepetésre már a Q1-ben elvérzett. Rajta kívül Tsunoda, Albon, De Vries és Sargeant esett ki.
Q2
Az időmérő második fázisát Fernando Alonso kezdte a legjobban, majd jött a dráma:
a mért körön lévő Verstappen alatt egyszer csak megadta magát a technika, a holland pedig lelassult.
A kétszeres spanyol világbajnokot az utolsó percig senki nem tudta megelőzni, végül azonban Péreznek sikerült, 1:28.635 volt a legjobb idő. Sainz alaposan kicentizte, ám az utolsó körével végül bejött a negyedik helyre. Verstappen mellett a két Alfa Romeo és a két Haas számára ért véget kvalifikáció
Q3
Alonso futotta az első mért kört, ám Charles Leclerc és George Russell is előhúzott a kalapból egy nagyszerű időt, nem beszélve Pérezről, aki közel fél másodpercet vert a mezőnyre.
Bár nagy volt a tűzijáték a végén, az 1:28.265 első rajtkockát ért a mexikóinak, aki sorozatban másodszor nyerte meg az időmérőt Dzsiddában.
Leclerc jött be másodiknak, Alonso pedig harmadiknak, ám mivel a monacói autójában kicserélték a motorelektronikát a hétvégén, 10 rajthelyes büntetést kapott, így csak a 12. helyről indulhat majd. Némi meglepetésre Russell is ott lesz a második sorban, aki csapattársát, Lewis Hamiltont, valamint Sainzot is megelőzte.
Szaúdi Nagydíj, időmérő, végeredmény
1. Sergio Pérez (Red Bull–Honda RBPT)
2. Charles Leclerc (Ferrari)*
3. Fernando Alonso (Aston Martin–Mercedes)
4. George Russell (Mercedes)
5. Carlos Sainz (Ferrari)
6. Lance Stroll (Aston Martin–Mercedes)
7. Esteban Ocon (Alpine–Renault)
8. Lewis Hamilton (Mercedes)
9. Oscar Piastri (McLaren–Mercedes)
10. Pierre Gasly (Alpine–Renault)
11. Nico Hülkenberg (Haas–Ferrari)
12. Csou Kuan-jü (Alfa Romeo–Ferrari)
13. Kevin Magnussen (Haas–Ferrari)
14. Valtteri Bottas (Alfa Romeo–Ferrari)
15. Max Verstappen (Red Bull–Honda RBPT)
16. Cunoda Juki (AlphaTauri–Honda RBPT)
17. Alexander Albon (Williams–Mercedes)
18. Nyck de Vries (AlphaTauri–Honda RBPT)
19. Lando Norris (McLaren–Mercedes)
20. Logan Sargeant (Williams–Mercedes)
*A motorelektronika cseréje miatt Leclerc 10 rajthelyes büntetést kapott, így a 12. helyről indulhat majd.
(Borítókép: Rula Rouhana / Reuters)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Hivatalos: a Red Bull japán pilótára cserélte le csalódást keltő versenyzőjét
A világsajtó már napok óta pedzegette a váltást.
50 perce
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
13 perce
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
5 órája
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
2 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
3 órája
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
6 órája
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
- Címlapon
Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót
A jelenleg tervezettnél jóval nagyobbal, ha közösen próbálnak fellépni ellene.
58 perce
- Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
március 20., 16:00
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
4 órája
- Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
5 órája
- Címlapon
Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!
Nézze meg ön is, mit gondolnak a műsorvezetők a melltartó nélküli világról!
50 perce