Ledózerolják Michael Schumacher szülőfaluját
![GettyImages-948941876](https://kep.index.hu/1/0/4833/48339/483396/48339660_b867932969f774496c1ea43935fa92b0_wm.jpg)
A településnek jelenleg 12 lakosa van. Schumacher itt töltötte gyerekkorát, sőt az édesapja által üzemeltetett gokartpályán kezdte el a versenyzést, felnőttként pedig itt vette feleségül Corinna Betschet.
A falu mára azonban szinte teljesen elhagyatottá vált, jövőre pedig három épület kivételével mindent ledózerolnak:
a gokartpályán és a település 2021-ben felújított templomán kívül csak a Schumacher-házat kímélik meg – utóbbi kettő a tervek szerint múzeumként üzemel majd.
Az intézkedésre azért van szükség, mert a területen szénbányát létesítenek, ahol 2029-től kezdődik a bányászat.
Michael Schumacher 2013 decemberében szenvedett súlyos síbalesetet. Azóta a nyilvánosság elől teljesen elzárva él, családja pedig semmilyen információt nem oszt meg az állapotáról.
(Borítókép: Michael Schumacher 1996. április 8-án. Fotó: Jean-Marc Zaorski / Gamma-Rapho / Getty Images)