Verstappent senki és semmi nem zökkentette ki a hazai időmérőn

GettyImages-1640283018
2023.08.26. 16:33
Kaotikus időmérővel tért vissza a Belga Nagydíj utáni, háromhetes nyári szünetről a Formula–1 mezőnye, a holland zandvoorti pálya vonalvezetése mellett az időjárási körülményekkel is meg kellett küzdeniük a pilótáknak. Max Verstappent végül semmi és senki nem tudta megakadályozni, hogy megszerezze az első rajtkockát, mögüle Lando Norris és George Russell rajtolhat majd.

Habár a pénteki szabadedzéseket még megúszták szárazon a versenyzők – az elsőt Verstappen, a másodikat Norris nyerte –, szombaton megérkezett a csapadék Hollandiába, ami azt is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán megrendezhető-e az időmérő. Háromszor kellett félbeszakítani a délelőtti szabadedzést, amelyen szintén a vb-pontverseny toronymagas éllovasa, a hazai pályán szereplő Verstappen volt a leggyorsabb, és hosszú egyeztetések után végül az FIA úgy döntött, engedélyt ad a kvalifikációra.

Amelyről a tegnapi napon csuklótörést szenvedő Daniel Ricciardo helyett a Red Bull és az AlphaTauri tesztpilótája, Liam Lawson ült a fehér autóba, az új-zélandi pilóta azonban aligha ilyen körülmények között szeretett volna debütálni az F1-ben.

Q1

A várakozásoknak megfelelően az első etap érdemi részére a hajráig kellett várni, addig viszont többen „körbenéztek” a kavicságyban, Albon, Magnussen és Verstappen is megjárta a sódert az eső áztatta pályáról lecsúszva. Az utolsó percekre aztán egyre inkább kezdett felszáradni az aszfalt, ami a köridőkön is meglátszott, így a továbbjutó helyek nagyjából az erőviszonyoknak megfelelően alakultak. 

Az élcsapatok közül egyedül Leclerc-nek volt izgulnivalója, aki alaposan kicentizte, az utolsó utáni pillanatban hozta be a Ferrarit a 15. pozícióba.

Csou, Ocon, Magnussen, Bottas és Lawson nem jutott tovább, 1:20.939-cel pedig meglepetésre Albon zárt az élen.

Q2

Habár az eső a bokszutca és a célegyenes környékén ismét rákezdett, a pálya többi része rohamos tempóban javult, Verstappen pedig hamar az élre állt. A holland végül több mint fél másodpercet vert a második Piastrira, amennyire azonban nem volt izgalmas az eleje, annál nagyobb volt a tülekedés a hátsó régióban. 

A legnagyobb meglepetést egyértelműen a Williams okozta, azon túl ugyanis, hogy mindkét autójukkal bejutottak az utolsó szakaszba, Logan Sargeant karrierje során először ment be a Q3-ba. Stroll, Gasly, Hamilton, Cunoda és Hülkenberg számára ért véget az időmérő a Q2 után.

Q3

Sargent öröme hamar tovaszállt, szinte még el sem kezdődött a kvalifikáció harmadik etapja, csúnyán összetörte az autóját a kettes kanyarban. Bár szerencsére az amerikai pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, piros zászlóval félbeszakították a futamot.

Még a baleset előtt csapattársa, az egész időmérőn brillírozó Albon megfutotta a nap addigi leggyorsabb idejét (1:15.743), egyértelmű volt tehát, hogy a thaiföldi versenyzővel számolni kellett a végelszámolásnál. Több mint 20 perces kényszerszünet után jöhetett a folytatás, amelyet gyakorlatilag már teljesen száraz körülmények között tehettek meg. A két McLaren meg is előzte Albont, Norris-Piastri sorrendben, míg az utolsó nagy tűzijáték előtt Verstappen volt a harmadik. Csakhogy megint jött a piros zászló, ezúttal Leclerc vágta a falba a Ferrariját a kilences kanyar kijáratánál, így négy perccel a leintés előtt megint félbeszakadt az időmérő.

Verstappen azonban nem volt humoránál, az újraindítást követően elsőként jött ki a bokszutcából, és 1:10.57-es idővel kérdést sem hagyott afelől, hogy ki indul majd az élről a holnapi futamon. A második helyet Norris, a harmadikat pedig Russell szerezte meg, Albon pedig végül negyediknek hozta be a Williamst.

(Borítókép: Max Verstappen a Holland Nagydíj időmérő edzése után 2023. augusztus 26-án. Fotó:  Mark Thompson / Getty Images)