A 15 éves magyar fiatal a brit Forma–4-ben folytatja pályafutását

2024.03.11. 13:48
A brit Forma–4-es bajnokságban folytatja pályafutását Molnár Martin autóversenyző, aki a Virtuosi Racing színeiben teljesíti majd a tíz állomásból és harminc futamból álló idei szezont a versenysorozatban. A 15 éves pilóta és a menedzsment hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a szériában olyan tradicionális pályákon versenyeznek majd a fiatal tehetségek, mint Silverstone, Brands Hatch vagy Donington.

Molnár Martin elmondta, néhány nap múlva kiköltözik Angliába, legfőbb célja idén a folyamatos fejlődés, de az esztendő felétől már szeretne komolyabb eredményeket is elérni.

A mezőny nagy részét már ismerem a gokartos időszakból, úgyhogy nagy meglepetést az ellenfelek nem okoznak majd. A pályák közül két kivétellel már mindegyiket megismertem, ahol pedig még nem jártam, oda is hamarosan elmegyünk tesztelni

– nyilatkozta, és hozzátette, a brit csapat tagjaival jó munkakapcsolata alakult ki, a versenymérnökével is megtalálták a közös hangot, a tesztek pedig jól alakultak a számára.

Kiss Pál Tamás, aki ex-autóversenyzőként és a Molnárt menedzselő Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetőjeként segíti a fiatal pilóta pályafutását, azt mondta, az elsődleges szempontjuk az volt, hogy a rossz beidegződések ne maradjanak meg, és Molnárt a lehető legrövidebb idő alatt készítsék fel a legmagasabb szintre.

„Látom benne a potenciált, de rengeteget kell még tanulnia, mert az ellenfelei sokkal többet ülnek autóban, mint ő. Úgy gondolom, hogy június-július környékén tudja majd stabilan azt a teljesítményt nyújtani, amit a tesztek bizonyos szakaszaiban már láttunk tőle” – fogalmazott Kiss Pál Tamás. Hozzátette, a fő cél az, hogy Molnár a Forma–1-ig jusson el, erre az elméleti időterv szerint 2029/2030 környékén lehet esélye, ugyanakkor számos tényező befolyásolja mindezt.

Minden esetben a stabil tanulás és fejlődés a fő cél, és fontos hangsúlyozni, hogy a Forma-1 mellett még számos olyan lehetőség kínálkozik, ami gyári versenyzői üléssel jár komoly versenysorozatokban, amelyekben fel lehet építeni egy szép karriert

– összegzett Kiss Pál Tamás.

Őry Tamás, a MOTAM-ot is működtető TRP Hungary Csoport ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a család önfeláldozása nélkül az autósportban nem lehet elkezdeni pályafutást, emellett kiemelte a Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) és a Fit4Race teljesítményközpont segítségét.

„Meggyőződésem, hogy a magyar autósport még nem kapott ilyen hátteret állami részről, mint a HUMDA-tól, nélkülük már a tavalyi évet sem tudtuk volna végigcsinálni. A Fit4Race pedig Matics Zsolt vezetésével kidolgozott egy olyan módszertant, amivel nagyon fiatalon meg lehet állapítani, hogy alkalmas-e a gyerek arra, ami vár rá ebben a sportágban” – mondta.

Weingartner Balázs, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA igazgatóságának tagja kiemelte, Molnár Martin példája is mutatja, hogy 2021-ben jó döntés volt létrehozni azt az akadémiai programot, amelyet a tehetségek felkutatása és felmérése céljából hívtak életre.

„Természetesen szükség van a család áldozathozatalára és a versenyző alázatára is, de bízom abban, hogy ez egy olyan mérföldkő, amellyel láttatni tudjuk, hogy vannak tehetségeink a hazai autósportban. A mi feladatunk továbbra is az, hogy megtegyünk mindent annak érdekében, hogy Martinnak csak a versenyzésre kelljen koncentrálnia” – tette hozzá.

(MTI)