További Futball cikkek
-
Meghalt a Sheffield United 27 éves labdarúgója
- Pillanatokon belül elfogytak a belépők a magyar válogatott sorsdöntő mérkőzésére
- A szakértő csúnyán ráfázott: kritizálta a bosnyák csapatot, majd négy gólt kaptak tőle
- Lezárul a mizéria, aláírja szerződését a németek új kapitánya
- Csalódottak a szerbek: véleményük szerint a Fradi futball-leckét tartott nekik
![]() |
Illés Béla Ismét betalált |
A fekete mezes vendégek néha túlzott keménységgel próbálták pótolni technikai hiányosságaikat. Ennek eredményeként a 13. percben Ristilla kapott sárgalapot.
A félidő közepére alább hagyott a mieink lendülete, de ez a lassúbb tempó is elég volt, ahhoz hogy szinte állandóan az ellenfél térfelén tartsuk a labdát. De a következő komoly magyar helyzetre így is a 32. percig kellett várni. Ekkor Jezdimirovics beadását Ferenczi öt méterről alig lőtte mellé.
Az első finn helyzet a 36. percben alakult ki ,de Vlaszák biztosan hárított . Sőt! Pontos kirúgásával Füzi indított gyors támadást, akit Roiko csak sárgalapot érően tudott szerelni. A félidő hátralévő részében még egy-egy helyzet maradt ki. Tőlünk Elek ,míg a finnektől Roiko hagyta ki a ziccert.
Így a közepes színvonalú első félidő egygólos MTK vezetéssel zárult.
A szünetben egyik csapat sem cserélt és ebből következik, hogy ugyanúgy folytatódott a mecss. Meddő MTK fölény , hatékony rombolás a finnek részéről. Két hazai helyzeten kívül nem sok említésre méltó történt a félidő első negyedórájában. Ezt megelégelve cserére szánta el magát Pölöskei Gábor. Jezdimirovics helyett Buzsáky lépett pályára az 58. percben.
Gyorsan össze is szedett egy sárgalapot, egy teljesen felesleges szabálytalanságért a 63. percben.
A 65. percben a selejtező addigi legnagyobb helyzete maradt ki a magyar kapu előtt. Ristillát senki sem zavarta ,de ő tizennégy méterről Vlaszák kezébe lőtt. Egy percre rá érkezett a válasz, Buzsáky húsz méterről kapásból lőtt a hosszú sarok irányába de a finn kapus bravúrral háritott.
Az utolsó húsz percre mindkét edző cserékkel próbált frissiteni. A hazaiaknál Madar és Erős helyett Szilveszter és Szekér lépett pályára . A vendégeknél Ristilla és Korhu helyett Nenonen és a magyar Szilágyi jött be. Korhu hogy vigyen egy kis szuvenírt még a lecserélése elött, begyűjtött egy sárgalapot.
A cserék északi rokonainknak jöttek be jobban ,ezért következhetett be , hogy a második félidő legjobbja a magyar kapus, Vlaszák volt.
A végén mindkét csapat alakított még ki helyzeteket , de ezeket sorra kihagyták és igazából egyiknek se volt igazán ,,gólszaga".
Összegezve a látottakat, egy kifejezetten gyenge mérkőzésen megérdemelt MTK siker született.
MTK Hungária- FC Jokerit 1 - 0 /1 - 0/
Góllövő: Illés /5. perc/