A Csepel elengedi Détárit
Szerződést ugyan még nem írtak alá, erre valószínűleg az újév első napjaiban kerül sor. Détári jelenlegi csapata térítésmenetesen elengedi az élő szerződéssel rendelkező edzőt.
Kevés az edzői tapasztalata
A hatvanegyszeres magyar és ötszörös világválogatott középpályás neve már többször felmerült Kispesten. A játékoskorában a Honvéddal bajnoki és kupagyőzelmek sorát elért játékos 1996. és 1999. között már volt a gárda menedzsere, ám egykori egyesülete kispadjáig még nem jutott el.
Détári kinevezése logikus lépésnek tűnik a kispesti vezetők részéről, bár a volt középpályás edzőkét meglehetősen tapasztalatlannak számít, első osztályú csapatot eddig még nem is irányított. Pályafutása során mindössze két egyesületnél edzősködött: a nagyváradi FC Bihornál 2000-ben alig három hónapig, valamint legutóbb, a már említett Csepelnél töltötte be a vezetőedzői posztot.