A sima győzelemet ünnepli az angol sajtó

Az angol és a nemzetközi szaksajtó elég nagy terjedelemben foglalkozik a Manchester-ZTE BL-selejtezővel, elsősorban a United sima továbbjutását hangsúlyozva. A Zalaegerszegről nem jenlent meg túl sok értékelés, inkább a magyarok korábbi vágyálmairól írnak irónikusan.
A reggeli brit lapok első kiadásainak korai lapzártája miatt csak a Guardianben olvasható összefoglaló a Manchester-ZTE BL-selejtezőről. A Zalaegerszeg a két héttel ezelőtti 1-0-ás győzelem szép emlékével térhet haza, de Manchesterben húsz perc után szertefoszlott az az álom, hogy a magyar bajnoktól szenvedhetné el történetének legmegalázóbb vereségét a Manchester - írja a napilap.

A Guardian szerint a tegnap látottak alapján abszurdnak tűnik, hogy korábban erre valaki komolyan gondolhatott. A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy túl kemény ítélet volt a tizenegyes és Szasa Ilics piros lapja.

Nem volt kedvük jótékonykodni

A BBC on-line verziója is kiemelt helyen foglalkozik a mérkőzéssel. A Zalaegerszeg felett aratott fölényes győzelemmel jutott a Manchester United a Bajnokok Ligája első csoportkörét jelentő ígéret földjére - kezdi patetikus felütésű beszámolóját, a BBC szakírója. A cikk szerint a hazaiak nem adtak esélyt a ZTE-nek: "Sir Alex Ferguson fiai lenyomták a magyarokat, gyorsan kiábrándítva azokat, akik a két héttel ezelőtti Dávid és Góliát történet megismétlését várták".

A cikkíró úgy látja, hogy az angolok a budapesti vereséget követő kemény kritikák miatt nem álltak le a továbbjutás eldöntése után. "A Unitednak nem volt kedve jótékonykodni a csapattal, amelyik annyira bezavart neki két héttel ezelőtt" - írja a BBC.

Az első góllal el is dőlt minden

A budapesti odavágóhoz képest kisebb terjedelemben, de ismét vezető hírként számolt be a selejtező meccsről a Bajnokok Ligája hivatalos hírforrásának tekinthető UEFA honlap.

A két héttel ezelőtt Magyarországon elszenvedett vereség ellenére, Sir Alex Ferguson fiai végig biztosak voltak a továbbjutásukban - kezdi értékelését az UEFA tudósítója. A cikk szerint Nistelrooij korai gólja után, már nem lehetett kétséges a meccs kimenetele.

A The Daily Telegraph szakírója szerint: "Ha bokszmérkőzésről lett volna szó, a bíró minden bizonnyal közbelépett volna, hogy megmentse a zilált magyarokat a további csapásoktól" Magáról a mérkőzésről csak annyit ír: "kedd este végre a valódi Manchester United vonult ki a pályára, végtelen elszántsággal söpörve félre a magyar bajnokot. Senki nem kérdőjelezhette meg a United éhségét a győzelemre, sem védelmének minőségét, amelyet megerősített Rio Ferdinand jelenléte.

Férfiak játszottak fiúk ellen

A United játékosai rohamoztak, fáradhatatlanul keresték a kékmezesek soraiban lévő lyukakat. Férfiak játszottak fiúk ellen, támadás volt védekezés ellen: a United a pálya minden szegletében érvényesítette fölényét."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04