Hurráoptimista fradisták

Továbbjutásban bíznak az FTC játékosai. Igaz, a stuttgártiak is.
A Ferencváros a Stuttgarttal játszik az UEFA-Kupa második fordulójában. A sorsolás után a csapat edzője és játékosai nyilatkoztak az MTI-nek illetve a klub honlapjának.

Garami József, a Fradi edzője nem bánta az ellenfelet, a hazai kezdést annál inkább. "Az olaszokat mindenképpen szerettük volna elkerülni, ez szerencsére sikerült. A Stuttgart is nagyon erős csapat, az előző szezonban a nyolcadik lett a Bundesligában, majd az Intertotó Kupában sorra búcsúztatta jó nevű riválisait. Természetesen jobban örültem volna, ha végre egyszer idegenben kezdhetünk, sajnos ebből a szempontból ismét kedvezőtlenül alakult számunkra a sorsolás" - nyilatkozta Garami.

Dragóner szerint a németek vonalvédekezése fekszik Tököliéknek

A játékosok nem ijedtek be a párosítás hírére, sőt elég komoly önbizalommal nyilatkoztak esélyeikről.

Dragóner Attila a közönség támogatásában bízik: "mindenképpen szükségünk lesz a telt házra hazai pályán, ahhoz, hogy bravúrt végrehajtva nyerjünk. Ha egységesek és bátrak leszünk, és el is hisszük, hogy verhetőek, akkor továbbjuthatunk" - mondta a válogatott hátvéd.

Dragóner többek között a német csapat alapfelállására alapoza optimizmusát: "vonalvédekezést játszanak, ami feküdhet csatárainknak. Ők egy csatárral támadnak, és a veszélyes középpályások hátulról indulnak, úgyhogy nagyon komplex védekezésre lesz szükségünk. Ahogy Felix Magathot ismerem éjjel-nappal edzenek, és nem lesznek erőnléti gondjaik".

A csapat kapitánya, Lipcsei Péter is lát esélyt a továbbjutásra. "Örülünk, hogy őket kaptuk, hiszen nem vagyunk esélytelenek. Biztosan rengeteget fognak futni, de az esetleges erőnléti fölényüket kreatív megoldásokkal, váratlan ötletekkel ellensúlyozhatjuk" - mondta a válogatott keretbe visszakerült Lipcsei.

Tököli: "a visszavágó már csak formalitás"

A csapat többi játékosa még optimistábban nyilatkozott. Tököli Attila egészen odáig ment, hogy "ha kihozzuk magunkból a maximumot, akkor mindenki ellen lehet esélyünk, főleg hazai pályán. Ha itthon négy, akkor pedig a visszavágó már csak formalitás".

Az FTC játékosainak esélylatolgátsait látva talán meglepő, de Rolf Rüssmann, a VfB Stuttgart menedzsere nem a magyar csapatot látja a továbbjutás igazi esélyesének: "Azt hiszem, ezt a feladatot meg kell oldanunk. Ha nem is sétamenetben, de azért biztosan. Tudnunk kellene, hogy kedden, vagy csütörtökön játszunk, ez még tisztázásra vár"

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája