A reklamáló hátvédet leütötte egy rendőr

A Paysandu-Santos brazil bajnoki labdarúgó mérkőzésén egy rendőr gumibottal leütötte az egyik futballistát, mert a játékvezetőnél reklamált.
A Paysandu-Santos meccsen a hazaiak a 87. percben 1-1-es állásnál vitatható körülmények között szerezték meg vezető- (és mint az ekkor már gyanítható volt: győztes) góljukat. A vendégjátékosok edzőjükkel együtt a bíróhoz rohantak, és hevesen tiltakoztak.

Gumibot, gázspray

A lökdösődésnek a rendőrök vetettek véget: egyikük annyira belelendült, hogy Preto hátvédet konkrétan leütötte, akit ezután kórházba kellett szállítani. Emerson Leao vezetőedzőt gázspray-vel fújták le.

Talán ennéál is meglepőbb, hogy a találkozó fél órás szünet után folytatódott, Pelé egykori csapata a Santos pedig - egy korábbi kiállítás miatt, további cserelehetőség híján - 9 emberrel fejezte be a meccset.

Ez nem futball volt, hanem háború. A hozzá nem értésük miatt nem bízik senki a rendőrökben - mondta korábban szövetségi kapitányként is dolgozó Leao.

A videós visszajátszás egyébként utólag a bírót igazolta: Vandick egyértelműen szabályos gólt lőtt, nem lesről talált a kapuba. A helyi rendőrfőnök elismerte, hogy beosztottjai túl keményen léptek fel a sípmester védelmében, és vizsgálatot indított az ügyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25