Gellei Imre szövetségi kapitány roppant fontosnak tartja a mérkőzést, a tavasz elején sorra kerülő két létfontosságú Európa-bajnoki selejtező előtt. (Március 29-én lengyel-magyar, április 2-án magyar-svéd.) Ezért számára nem csak az eredmény, de a csapatszellem erősítése is fontos a ciprusi edzőtábor alatt.
A szövetségi kapitány úgy érzi megtalálta a lehető legerősebb válogatottját, ám a játékosok egyéni tudása nem elég, csapatként is működniük kell. Ezt igazolja, hogy a magyar csapatból csak Gera bajlódik kisebb sérüléssel, ám ő is a keret tagjaival tölti napjait.
Az ellenfél erejét mutatja, hogy a bolgárok remekül kezdték szereplésüket Eb-selejtező csoportjukban, hiszen rögtön az első találkozón Belgiumban sikerült nyerniük, majd a folytatásban hazai környezetben Horvátországot és Andorrát verték, így nem meglepő, hogy vezetik is a csoportjukat.
A két együttes utoljára közel 30 éve játszott egymással hivatalos mérkőzést, akkor Várnában 0-0-ás döntetlen született.
|