További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
33 évesen szerződhetett az Antwerpenhez
A válogatott támadót a belga Antwerpen igazolta le. A belga bajnokságban ekkoriban olyan sztárok játszottak, mint Lubanski, Lato, Ceulemans, Gerets, és sokkal komolyabb mezőny volt, mint jelenleg. Fazekas teljesítményével annyira meg voltak elégedve, hogy két idény után, 35 évesen jobb kondíciókkal köthetett szerződést, mint előzőleg. Az újabb két év után a St. Truiden igazolta le, 38 évesen hagyta abba az aktív játékot.
Edzőként az Aalstnál, a Harelbekénél, majd az Antwerpennél ténykedett, az első két csapatot hosszú idő után feljuttatta az első osztályba, korábbi klubjánál is kiváló eredményeket ért el, aztán hirtelen onnan is távozott, és azóta nem ült kispadon. Magyarországon rendszeresen felmerül a neve, ha Újpesten edzőkérdés van. Fazekas "Kapát" Merksem Schotenben, az Antwerpen egyik külvárosában lévő otthonában kereste fel az Indexnek.
Másfélmillióba került a belga edzői diploma
Szakmai előmenetele kapcsán Fazekas elmesélte, hogy 250 ezer belga frankért - másfélmillió forintért - megszerezte a legmagasabb edzői képesítést, és mindenképpen dolgozni szeretne. "Játékos-pályafutásommal elégedett vagyok, az edzőivel azonban nem maradéktalanul, így várok az újabb kihívásokra." Ugyanakkor cáfolta azt a korábbi híresztelést, hogy ő Magyarországon már nem kíván szakvezető lenni.
"Ha komoly ajánlatot kapnék, akkor el is fogadnám" - jelentette ki. Fazekas egyébként neves csapatok menedzsere, a Bajnokok Ligájában is érdekelt Genknek és Bruges-nek is igyekszik támogatókat, szponzorokat keresni. "Valamiből élni kell, és a kapcsolataimat ebben a szakmában kamatoztathatom" - mondja a háromgyerekes családapa. "A lányaim, Lili, Éva és Karolin már felnőttek, külön élnek, a legkisebb csemetém már Belgiumban született" - mutatja be röviden családi életét.
Fazekas: nem vagyunk vakok a futballhoz
Fazekas kifejtette, nem érti, hogy a korántsem jegyzett magyar futballban miért nem igyekeznek kihasználni az egykori klasszisok, sikeres játékosok tapasztalatait, meglátásait. "Azt gondolják rólunk, hogy mi vakok lennénk a futballhoz? Mi a jobbhátvédet a középcsatár posztjára állítanánk? A futballt nem lehet könyvekből megtanulni" - értetlenkedett.
Elkeserítőnek tartja, hogy az ő korosztályukat, akik fellendülést hozhatnának, nem foglalkoztatják. "Pedig Dunai Östreicher Emil - Puskás menedzsere volt - utódja lehetne, aki beszél spanyolul, játékosként és edzőként elismerést vívott ki. Alighanem neki jobban elhinnék egy magyar fiatalról, hogy az tehetséges, mint egy ügyeskedő menedzsernek" - magyarázta.
A Bayernnél megbecsülik a klubhű klasszisokat
"Otthon még mindig az a baj, hogy túl okosnak hiszik magukat azok az emberek, akik a klubokat irányítják. Ez volt a betegség annak idején is, és mégha változtak is a körülmények, még mindig nem jutottak el az igazi profizmusig, mert teljesítmény nélkül fizetnek ki milliókat." - értékelte sommásan a magyar futball helyzetét.
Az Indexnek elárulta, hogy szerinte milyen lenne egy ideális vezetői felállás. "Valahányszor a Bayern München meccsét látom, arra gondolok, miért nem lehet mindezt Magyarországon is megvalósítani. Beckenbauer az elnök, mellette a díszpáholyban Rummenigge ül, aki elnökségi tag. A kispadon a kapusedző, Sepp Maier mellett a menedzser, Uli Hoeness ül. Akik játékosként megszokták a sikert, azokat vezetőként is kizárólag a győzelem érdekli."
"Tanuljanak meg a belgák magyarul"
Hozzátette, hogy a fiataloknak ők képesek lennének pluszokat nyújtani, amennyiben alázatosak és van bennük tisztelet. Felvetésünkre, ha nem így van, csak ennyit mondott: "akkor el kell felejteni a magyar futballt."
Elismerte, hogy a belga bajnokság most jóval gyengébb, mint a nyolcvanas években - a válogatott ennek ellenére sorrendben hatodik világbajnokságára jutott ki -, ám megrázónak nevezte, hogy mindössze két magyar tudott helyet követelni a csapatoknál. "Mondjuk olyan mentalitással, hogy tanuljanak meg a belgák magyarul, no meg az állandó követelőzéssel, ami nincs arányban a teljesítménnyel, nem is lehet gyökeret verni."
Kibékült az őt leterítő kapussal
A belga egyszersmind a profi, az eredmény-centrikus gondolkodás alapjának nevezte, hogy "a rohadt alma minél gyorsabban kerüljön ki az egészségesek közül, nehogy fertőzést okozzon." Megjegyezte, otthon még nem mindig ezen elv alapján határoznak.
Az Indexnek azt is elmondta, hogy épp nemrégiben hívta meg a lakására az ugyancsak Antwerpenben élő Jean-Marie Pfaff, aki a sorsdöntő 82-es vb-meccsen csúnyán elgázolta. "Már korábban tisztáztuk ezt az ügyet, megértettem, hogy tényleg nem volt más választása, különben értékesítem a helyzetet, és akkor a magyar válogatott jut a középdöntőbe."
Egyszer sem állították ki
Fazekas azt szeretné - jóllehet nem szokott nosztalgiázni -, ha Magyarországon egy botrányok, ügyek nélküli futballista képe rögződne róla, akit egyszer sem állítottak ki. Megígérte, hamarosan hazalátogat, csatártársa, Dunai Antal hatvanadik születésnapjára.