További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Már az ultimátum előtt tárgyaltak
Pintér az ultimátumot nem fogadta el, ezért pénteken szakításra került sor, de egyúttal a tréner a vádakat tagadta, és azt hangoztatta: őt azért hozták a Ferencvároshoz a télen, hogy kemény legyen.
A történet érdekessége, hogy az ultimátumot azok után kapta meg az egykori válogatott középhátvéd, hogy Furulyás János elnök már tárgyalt a magyar szövetségi kapitány, Lothar Matthäus pályaedzőjével, az erdélyi származású László Csabával.
Negyedosztályú csapatok után a Fradi
László ezt elismerte, és a Nemzeti Sportnak adott interjújában biztosította a szurkolókat, pontosan tudja, mit jelent fradistának lenni, és hogy a Ferencváros több mint egy klub. László hétfőn tért vissza Magyarországra, és a klub vezetőivel gyorsan meg is állapodott. Jövetelétől egyébként nem titkoltan új befektetői csoport érkezését is várják - a stadiont is ők építenék meg -, aminek hátterében Peter Pellady áll, aki Matthäus menedzsere is egyben.
László tavaly végezte el a kölni edzőképző főiskolát, eddig azonban élvonalbeli csapatot nem irányított, csupán két negyedosztályú német alakulatot dirigált. Emellett a Borussia Mönchengladbach utánpótlásának vezetője volt.
Pintérnek nem kell pereskednie?
Az igazgatóság ragaszkodott hozzá, hogy László Csaba szerzõdésében szerepeljen valamennyi olyan kitétel, mely Pintér Attila tervezett szerzõdés-kiegészítésében is helyet kapott volna. László Csaba ezeket a pontokat maradéktalanul elfogadta, és a felek arról is megállapodtak, hogy a szerzõdés két éven belül mikor, és milyen következményekkel szüntethetõ meg.
A Ferencváros állítólag július 15-ig rendezi az eddig fennálló tartozásait mind a liga, mind a korábbi edzők felé, így Pintérnek nem kell pereskednie. László is ekkortól áll munkába, segítőjét egyelőre még nem nevezte meg, az edzéseket addig is Keller József vezeti.
A szakember hétfőn már meglátogatta leendő csapatát, és azt mondta nekik: "az elkövetkezõ idõben több oldalról nagyon komoly nyomás alatt leszünk, és ez óriási felelõsséget ró ránk." Pillanatnyilag még nem tudja, hogy a válogatottnál is folytatja-e munkáját, vagy a két pozíció összeegyeztethetetlen.