Az AP hírügynökség beszámolója szerint szombaton, az első osztályú Roso Floreni-Politehnica Chisinau mérkőzésen 1-1-es állásnál Vitalie Onica játékvezető büntetőt ítélt a vendégcsapat javára. A lehetőséget az egyik játékos értékesítette, majd a Floreni elnöke, Mihai Macovei dühödten a kocsijába pattant, és a pályára hajtott.
A bíró ügyesen védte a támadásokat
A sportvezető annyira feldühödött a bíró döntésén, hogy üldözőbe vette, és többször megpróbálta elütni a bírót. Terve szerencsére nem sikerült, Onica rendkívül ügyesen rendre elugrott a kocsi elől.
Az elnök több sikertelen gázolási kísérlet után feladta a küzdelmet, és az egyik kijáraton kihajtott a stadionból.
"Miután letette az autót, vissza akart jönni, de a bejáratnál megállították a rendőrök, és elvezették" - nyilatkozta később a Politechnica edzője, Ion Caras.
Hatósági eljárás indult az ügyben
Az ámokfutásban szerencsére senki nem sérült meg, de a találkozót a bíró felfüggesztette. Az elnök nem akarta kommentálni tettét, és senkinek nem nyilatkozott.
A moldovai labdarúgó-szövetség nagyjából négyszázezer forintnyi moldáv lejre bírságolta meg Macoveit, és a hatóságok is eljárást indítottak az ügyben.