További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
Szlovákia után visszavághatunk az észteknek is
Az együttes egy négycsapatos tornán vesz részt, két mérkőzést játszik a három évtizedes múltra visszatekintő Király Kupán. Az első ellenfél november harmincadikán Szlovákia lesz magyar idő szerint fél háromkor Bangkokban.
Szintén jövő kedden bonyolítják le a Thaiföld-Észtország összecsapást is, csütörtökön a két találkozó győztese illetve vesztese méri össze tudását a torna első, illetve harmadik helyéért.
Fülöp és Kovács mehet
A keret kijelölésekor a kapitány nem számíthatott az idegenlégiósok nagy részére - a szlovákok is nélkülözni fogják legjobbjaikat -, csak a Tottenham Hotspur nyáron leigazolt, jelenleg második számú kapusa, Fülöp Márton, és a Málta ellen eredményes Kovács Péter mehet Ázsiába. Kovács a Stavanger játékosa, és a norvég bajnokság már véget ért.
Szintén nem kerülhettek szóba a Ferencváros játékosai, mivel a csapat az UEFA-kupában lép pályára, december elsején a Puskás Ferenc-stadionban az FC Baselt fogadja.
Kerekes magyar színekben bizonyíthat
A huszonnyolcas keret csaknem fele újonc, és könnyen előfordulhat, hogy a technikai képzetlensége miatt több helyen kinevetett egykori fradista, Kriston Attila is magára veheti a címeres mezt. Rajta kívül bemutatkozhat a vajdasági születésű, és a góllövőlistát - kilenc találattal - vezető Kerekes Zsombor is.
Matthäus idén márciusban már meghívta egyszer az akkor még a Slavia Prahában edződő ballábas Józsi Györgyöt, aki azóta kikerült látóköréből, mert a korosztályos kapitány igényt tartott rá. Most ő is debütálhat.
Védők: Nikolov Balázs (Debreceni VSC-MegaForce), Juhász Roland (MTK Budapest), Komlósi Ádám (Debreceni VSC-MegaForce), Stark Péter (Győri ETO), Éger László (Debreceni VSC-MegaForce), Füzi Ákos (MTK Budapest), Pollák Zoltán (MTK Budapest), Tóth András (Budapest Vasas), Vanczák Vilmos (Újpest FC)
Középpályások: Kriston Attila (FC Fehérvár), Farkas Balázs (Újpest FC), Simek Péter (Újpest FC), Vadócz Krisztián (Budapest Honvéd), Tóth Balázs (FC Fehérvár), Rósa Henrik (Budapest Vasas), Józsi György (Zalaegerszegi TE), Vincze Gábor (Győri ETO), Vincze Ottó (Győri ETO)
Csatárok: Bükszegi Zoltán (Újpest FC), Feczesin Róbert (Újpest FC), Kerekes Zsombor (Debreceni VSC), Kovács Péter (FK Viking), Sira István (MATÁV Sopron), Waltner Róbert (Zalaegerszegi TE), Rajczi Péter (Újpest FC)