Csak a legjobbak
A kialakult tizenhatos mezőnyt hét ország csapatai alkotják. A legnagyobb létszámban az angolok vannak jelen, valamennyi induló - Chelsea, Arsenal, Liverpool, Manchester United - túlélte a csoportküzdelmeket, és közülük bármelyik odaérhet akár a május 25-i, isztambuli döntőbe is. Őket három-három résztvevővel a végső sikerre is esélyesnek tartott olaszok és a németek követik: Milan, Juventus, Inter, illetve Bayern München, Bayer Leverkusen, Bremen. Az olaszok közül csak a Roma bukott el (csúfosan, még az UEFA-kupára sem értek oda Tottiék), a németek százszázalékos mérlege viszont meglepetésnek számít az utóbbi évek után.
A franciákat a bajnok Lyon és a tavalyi BL-döntős Monaco, míg a spanyolokat a két elitcsapat, a bajnokság első két helyezettje, a Barcelona és a Real Madrid képviseli. Az UEFA-kupa címvédője, a Valencia idén is már csak a második számú versengésben érheti el a végső sikert. A címvédő Porto az utolsó pillanatokban kvalifikálta magát a továbbjutók közé, míg a holland bajnokságot fölényesen vezető PSV Eindhoven az utolsó forduló súlyos veresége ellenére is a legjobb tizenhat között lesz.
Két magyar is a mezőnyben
Külön érdekesség, hogy a BL történetében először, tavasszal két magyar játékos is érdekelt lesz még. Fehér Csaba eddig nem stabilizálta helyét az Eindhovenben (bár az utolsó meccsen kezdőként szerepelt), de ez tavaszra akár változhat is. Lisztes Krisztián súlyos sérülése után csak kieséses szakaszra térhet vissza, és remélhetőleg ismét hozzá tud járulni a bajnok Werder Bremen sikereihez.
A december 17-ei nyoni sorsoláson a csoportok első helyén végzett együtteseket sorsolják össze a másodikakkal. Az irányított sorsoláson azonos országbelieket és ugyanabból a csoportból érkezőket nem húzhatnak össze. Az első találkozókat a második helyen végzett csapatok otthonában rendezik.
Monaco, Bayer 04 Leverkusen, Juventus, Olympique Lyon, Arsenal, Milan, Internazionale, Chelsea
Csoportmásodikak:
Liverpool, Real Madrid, Bayern München, Manchester United, PSV Eindhoven, Barcelona, Werder Bremen, Porto