További Futball cikkek
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
- Mentő vitte el edzésről a Bayern München kapusát
Hajnal lövése volt a legveszélyesebb
Az első negyedórában Earnshaw lövésén kívül említésre méltó esemény nem történt. A tizenhatodik percben akadt az első magyar lehetőség, akkor Hajnal Tamás huszonöt méterről lőtt kapura, és a jobb felső sarok felé tartó lövést Coyne üggyel-bajjal föléütötte. Pár perc múlva Fletcher került helyzetbe, ám három méterre a kaputól nem találta el jól a labdát.
A folytatásban a mieink távolról próbálkoztak - Hajnal, Lipcsei -, a negyvenedik percben viszont kis híján gólt lőttek a walesiek. Hajnal szerencsétlenül ért hozzá egy labdához, ami így Robinson elé pattant, ő egyedül állt szemben a kapuval, Király mellett elpasszolta a labdát, de a baloldali kapufa hárított. Gera hamarosan kapufával válaszolt, a tizenhatos sarkán szépen tett maga elé egy labdát, három védő között ballal lőtt, és a labda a felső lécen megcsúszva hagyta el a játékteret.
Király hóna alatt csúszott be a labda
A fordulás után sokáig eseménytelen mezőnyjáték folyt, mígnem a 64. percben Bellamy vezetéshez juttatta a hazaiakat. Huszonnégy méterre a kaputól végezhetett el szabadrúgást, Király háromfős sorfalat állított, ami mellett a csatár ellőtte a labdát, Király hóna alatt pedig a középre tartó erős labda a hálóba vágódott. Ezek után tíz percig volt néhány momentuma a magyar csapatnak, beszorította riválisát, sorra rúgta szögleteit, és az egyik után Torghelle kilenc méterről centikkel fejelt mellé.
Tíz perccel a vége előtt Bellamy második gólját is belőtte. A csatár kitűnő labdát kapott Daviestől, két védő között kilépett - Juhász és Dragóner a nyomába se ért -, jobbról, tíz méterről lőtt, a labda pedig Király Gábor lábai között átvánszorgott, alig a gólvonalon túlra.
Megzavarodott a magyar kapus
Királyt megviselte a találat, két perccel utána felszabadító labdáját lestoppolta Bellamy, aki elhúzott a kapus mellett, de nem tudta értékesíteni ziccerét, mert lövés helyett gyatrán középre passzolt. A hajrában a magyar csapat nem tudott változtatni, így megérdemelt vereséget szenvedett. A tartalékos walesi csapatot több az angol harmad- valamint negyedosztályban szereplő játékos erősítette, de egyáltalán nem lehetett észrevenni képzetlenségüket a magyarok mellett.
Az utolsó percekre beálló Vincze Ottót, akire a kapitány Gera pótlását bízná a bolgárok elleni március végi vb-selejtezőn, akkor lehetett észlelni a pályán, amikor mezt cserélt a kétgólos Bellamy-val a lefújás után.
Millennium-stadion (Cardiff), 16 662 néző, v.: Richmond (skót)
Wales: Coyne - Edwards (Weston, 50.), Ricketts, Gabbidon, Page - Partridge (Collins, 65.), Fletcher, Robinson (S. Roberts, 92.), Davies - Bellamy, Earnshaw (Roberts, 75.)
Magyarország: Király Gábor - Juhász Roland, Dragóner Attila, Gyepes Gábor (Vincze Ottó, 81.) - Bodnár László, Korsós György (Rósa Dénes, 65.), Lipcsei Péter (Kovács Péter, 68.), Hajnal Tamás (Leandro, 58.), Huszti Szabolcs - Gera Zoltán - Torghelle Sándor (Kenesei Krisztián, 81.)
gólszerző: Bellamy (64., 80.)
sárga lap: Dragóner (56.)