További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Kerekes lőtte az első gólt
A Debrecen nem kezdett elsöprő lendülettel, az első helyzetre több mint tíz percet kellett várni, akkor Halmosi szöglete után Sándor fejelt kapura hat méterről, középről, de néhány centit tévedett. Csakúgy mint tíz perccel később Kerekes, aki Bogdanovics passza után lövés helyett hasra esett, jóllehet nem ért hozzá a védő, így nem is kaphatott tizenegyest.
A harmincadik percben viszont már lőtt Kerekes, és a labda a jobb sarokban kötött ki. A csatárnak nagy szerencséje volt, hogy előtte maradt a labda, részint mert tizenhat méteres bombája előtt a hátára pattant, no meg a román védő Ibric jelentősen alászaladt Szathmári felívelésének.
Sándor pazar támadást fejezett be
Három perc múlva nagyszerű és gyors támadást vezetett a Debrecen, és újabb gólt ért el. Sándor indítása után Bogdanovics húzott el a jobboldalon, betört a tizenhatoson belülre, visszagurított, Kerekes azonban az elvetődő védők miatt nem lőtt, hanem még egyet tolt a labdán, ami az érkező Sándor elé került, aki a tizenhatos vonaláról belsővel a bal felsőbe csavart.
A fordulás után a Debrecen már nem igazán erőltette a játékot, ám így is gólt szerzett. Egy szöglet után Sándor az ötösön álló Máté elé fejelt, a védő pedig félfordulatból a jobb felsőbe emelt. A frissen igazolt válogatott csatár, a szerb Brnovic első labdaérintéséből gólt fejelt - Sándor remek lövőcsele után passzolt hozzá -, de mivel lesen állt, Bede érvénytelenítette a találatot.
Sira nagy helyzetet hibázott a hajrában
Az utolsó félórááában unalmassá vált a játék, a Sopron meg sem tudta közelíteni szombati játékát, első helyzetét a lefújás előtt két perccel alakította ki, akkor Sira egyedül tört kapura, de Csernyánszkiba lőtte a labdát. A Debrecen összesítésbeli sikere jottányi veszélyben sem forgott.
Debrecen, 5000 néző, V: Bede
gólszerzők: Kerekes (31.), Sándor (34.), Máté (55.)
sárga lap: Nikolov (22.), Máté (36.), Habi (45.), illetve Horváth A. (41.), Costisor (63.), Fehér (87.)
DVSC: Csernyánszki - Nikolov, Éger, Máté, Szatmári - Madar, Habi, Sándor (Dombi 72.), Halmosi (Szabó O. 82.) - Kerekes (Brnovic 59.), Bogdanovic
Sopron: Horváth T. - Bagoly, Ibric, Costisor - Fehér, Lazic, Horváth A., Hanák, Cotan (Dumitra 73., Sifter 78.) - Csordás, Cigan (Sira 54.)