További Futball cikkek
- Jó hírt kapott a Barcelona, az Eb-győztes sztár a Szuperkupa-döntőben már játszhat
- Szoboszlai Dominik nélkül megint botlott a Liverpool, a döntő kapujában a Tottenham
- A Manchester City a Bundesliga legveszélyesebb támadójával erősítene
- A Fraditól távozó labdarúgónak szoknia kell, hogy Kecskeméten sokan magyarul beszélnek
- Újabb Premier League-sztárt igazol a hétszeres BEK/BL-győztes
"Ha a tényeket nézzük, Mexikóba menet, a hazai edzőtáborban adott utolsó interjúban már úgy fogalmaztam, tekintettel arra, hogy a csapat szétesett akárhogy alakul az eredmény, lemondok" - mondta Mezey György, aki az eddigi legutolsó vb-szereplésére vezette ki a magyar labdarúgó-válogatottat. Igaz, ott az első találkozón a szovjetek súlyos, hatgólos vereséget mértek a magyar együttesre.
A siserehad, a naptár és az irreális körülmények
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) korábbi alelnöke szerint mivel egy évvel korábban kijutottak (az európai csapatok közül elsőként), minden játékos külföldre készült, nem a feladatra koncentráltak. Véleménye szerint a túlzott felhajtás sem tett jót nekik, néhányukkal elszaladt a ló. "Amikor sikeresek voltunk, egy 'siserehad' vette körül a csapatot, és olyan célokra is felhasználták őket, ami akkor felháborított. Amikor például újságot vettem, kártyanaptárról néztem szembe magammal, holott semmit nem tudtam róla."
Az 1985-ben az év európai szövetségi kapitányának választott szakember szerint a felhajtás a játékosok magánéletére is hatással volt, és a körülmények, az 1800 méteres magasság, vagy a negyven fok nem éppen a magyaroknak való. Ennek ellenére ő sem olyan kezdést várt az oroszok ellen, hogy az ellenfél már az első öt perc végén két góllal vezet. A volt kapitány nem beszélt róla, de valószínűleg az is befolyásolta a csapat hangulatát, hogy a vb indulás előtt négy héttel többen bundáztak, de az ügy nem került nyilvánosságra.
Lobanovszkij büntetett
"A szünetben arra próbáltam meg rávenni a csapatot, ússzuk meg minél kisebb vereséggel a szovjetek elleni meccset. De ez a csapat nem volt hozzászokva, hogy lejátsszák őket a pályáról" - idézte fel az első félidő után történteket Mezey. Véleménye szerint a magyar válogatott a folytatásban is ment előre, de az ellenfél - a friss KEK-győztes Kijevre épülő válogatott - a 'kontrakirály' Lobanovszkijjal a kispadon ezt kegyetlenül kihasználta.
Mezey szerint a folytatásban sem játszott jobban a csapat, mégis megverte a kanadaiakat, de az Európa-bajnok franciák ellen ismét esélye sem volt. "Várható volt, hogy egyszer a sikeres éveknek lesz böjtje. Amikor elhitték, hogy mekkora sztárok, akkor kaptuk a legnagyobb pofont. A futball büntet, ez törvény."
Máig nem érti a támadásokat
Ugyanakkor azt nem érti, miért kellett "szétszedni" a csapatot, miért használták fel a politikai változás előszeleként a futballt. A személyét ért támadásokra sem kívánt kitérni, hiszen erre nem lehetett védekezni, a sajtó utasítást teljesített a reformkommunisták javára. Szintén nem foglalkozott azokkal az azóta megjelent pletykákkal sem - a tésztakúra szerepe, az állítólagos vércsere, a túledzettség vagy az, hogy le kellett feküdnünk a szovjeteknek -, melyeket véleménye szerint a "kávéházi beszélgetések" duzzasztottak több esetben is könyvvé.