Benne volt a szerződésében
"Tudta mit vállal, hiszen a szerződésében le van írva, hogy mennyit kell fizetni, amennyiben késik" - nyilatkozta Manuel Ruiz de Lopera, a gárda tulajdonosa.
A brazil válogatott csatár az elmúlt szezon második felét hazájában, a Sao Paulo csapatában töltötte, miután jobbnak látta súlyos térdsérülését hazájában kezeltetni, és a helyi bajnokságban visszatérni.
Bérének felét veszítheti el
Oliveira a csapat keddi edzésén még nem vett részt, amit azzal indokolt: fel kell dolgoznia a sokkot, hogy ekkora összeget kell befizetnie az egyesület kasszájába.
Nem tudni, mennyit keres évente a támadó Sevillában, de becslések szerint két millió euró körüli összeget tehet zsebre szezononként, így nagyjából ennek felét veszítette el pontatlanságával.