Olivér
4 °C
8 °C

Sima magyar vereség az U21-es Eb-selejtezőn

2006.09.06. 16:28
Második, egyben záró Európa-bajnoki selejtező csoportmérkőzésén kétgólos vereséget szenvedett a magyar utánpótlás labdarúgó-válogatott Oroszországtól Moszkvában, így a második helyen végzett a csoportban, és nem jutott tovább. Az élen záró oroszok bekerültek a nyolcaddöntőbe.

Miközben a hazai közvélemény még mindig az A-válogatott szombati Norvégoktól Eb-selejtezőn elszenvedett vereségén siránkozik, Sokan abban bíztak, hogy majd az utánpótlás csapat javít a mérlegen.

Nos hiába volt a finnek elleni korábbi 5-0-ás győzelem, a sorsdöntő moszkvai találkozón a magyar utánpótlás labdarúgó-válogatott Eb-selejtező csoportmérkőzésen 3-1-es vereséget szenvedett Oroszországtól, így nem jutott be a nyolcaddöntőbe.

A találkozó első helyzete a magyar együttes előtt adódott, de Priskin kísérlete fölé ment. Az első negyedóra végén aztán a hazaiak szinte a semmiből szereztek vezetést Gyenyiszov révén.

A folytatásban kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, de komoly helyzet egyik csapat előtt sem adódott. A második játékrész elején hiába próbálkozott a magyar együttes, a vendéglátók iramot váltottak és az 54. percben ismét gólt szereztek, majd negyed órával a befejezés előtt egy újabb találattal eldöntötték a találkozót.

A lefújás előtt nem sokkal Feczesin ugyan még szépített, de ez már nem számított, az oroszok jutottak tovább, aki a másik 13 csoportelső közül kapnak majd riválist, s az oda-visszavágós párharcok győztesei vehetnek részt a hollandiai kontinenstornán.

U21-es Eb-selejtező: Oroszország-Magyarország 3-1 (1-0)
Moszkva, vezette: Stalhammar svéd
Gólszerzők: Gyenyiszov (17.), Bazsenov (54., 75.) ill. Feczesin (84.)
A magyar együttes összeállítása: Kovács Z. - Balogh B. (Rodenbücher, 80.), Vaskó, Máté, Pollák - Tőzsér (Magasföldi, 63.), Vadócz, Sándor Gy., Bori - Priskin (Tisza, 63.), Feczesin

A csoport végeredménye: 1. Oroszország 6 pont (8-2), 2. Magyarország 3 (6-3), 3. Finnország 0 (1-10)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?