További Futball cikkek
- Szoboszlai szerdai játéka még mindig kérdéses, kezdő bizonyosan nem lesz Londonban
- Moszkvában ismét egy magyar–orosz felkészülési mérkőzés lehetőségéről cikkeznek
- A Barcelona már biztosan lemarad a nyári egyik kiszemeltjéről
- Az új évben sem lassít 2024 csodacsapata, 3–0-s idegenbeli sikerrel lendült Szoboszlaiék nyomába
- Megszólalt a kilencszeres magyar bajnok, még nem ért véget a patinás klub drámája
Legalább fél évig nem védhet Petr Cech, a Chelsea labdarúgócsapatának koponyaműtéten átesett kapusa, aki a Reading elleni szombati bajnoki első percében ütközött Steven Hunttal.
Halálfélelem
"Veszélyes lenne siettetni a visszatérését. Az operáció során még az is félő volt, hogy ha az ütéstől túlságosan megduzzadt az agya, akkor esetleg nem éli túl a beavatkozást" - mondta a klub egyik orvosa.
A cseh válogatott játékosnak betört a feje, és az orvosok úgy látták jónak, ha megműtik.
Ártalmatlan helyzetnek látszott
Az angol szövetség nemcsak Hunt ellen indított vizsgálatot, hanem a lefújás utáni durva nyilatkozatáért Jose Mourinho Chelsea-vezetőedző, illetve az eset súlyosságát rosszul felmérő Mike Riley játékvezető ellen is.
Hunt egy ártalmatlan helyzetben támadta meg a cseh kapust, aki a tizenhatos oldalvonala és az alapvonal felé csorgó labdára vetődött rá. Huntról a szándékosságot nehéz lenne feltételezni, teljesen vétlen volt az esetnél, de rendkívül szerencsétlenül találta el a kapus fejét a térdkalácsával.
Szégyen és gusztustalan
A nyilatkozataiban ritkán visszafogott Mourinho ennek ellenére szégyennek és gusztustalannak nevezte a történteket. "Elmondhat egy imát, hogy életben maradt."
Riley játékvezető olyan szögben állt, hogy nem láthatta, mi történt, és elsőre nem is tűnt veszélyesnek a helyzet. Igaz, a kapus nem tudott lábra állni, négykézláb hagyta el a játékteret.
Megbánás és megvédés
A sérülést okozó Hunt maga alá került az esettől. "Borzasztóan sajnálom, ami történt, levélben már bocsánatot kértem Petrtől, amint lehet, szeretném személyesen is felkeresni - mondta hétfőn Hunt. - A labdát akartam megszerezni, összeütköztünk, de nem akartam sérülést okozni, főleg nem ilyen súlyosat, remélem, ezt mindenki elhiszi. Borzasztóan érzem magam." Mourinho támadása ellenére a Reading kitart futballistája mellett.
Cech cseréje, az olasz Carlo Cudicini ugyancsak megsérült az 1-0-ra megnyert találkozón, de ő már elhagyhatta a kórházat, pedig elsőre az ő eszméletvesztése tűnt súlyosabbnak.
Hilario lesz a kapuban
A mérkőzés amúgy a két sérülés miatt százhét percig tartott, mindvégig feszült volt. Mourinho segítőjét, Rui Fariát kevéssel a hármas sípszó előtt küldte el a játékvezető a kispadról.
Javulóban
Szerdán, az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen várhatóan a harmadik számú kapus, a portugál Henrique Hilario áll a vonalra.
Hétfő estére sokat javult Cech állapota, a Chelsea közleménye szerint este már látogatókat is fogadhatott, igaz egyelőre rövid időre. "Petr állapota szépen javul, a gyógyszerek hatására nincsenek fájdalmai, mindenkit megismert maga körül, a feleségével hosszabb ideig beszélgetett, de még érthetően nagyon gyenge" - tájékoztatta a londoni egyesület a szurkolóit.