Dámosy az egyesület honlapján úgy nyilatkozott, hogy január elején elkezdődnek a kifizetések. A sportvezető szerint az eddig szembenálló felek egyetértenek abban, hogy ezzel az egyezséggel megmenekülhet a ferencvárosi labdarúgás, ami a magyar sport érdeke is.
A tehetős ferencvárosi szimpatizánsokból álló konzorcium - amely 120 millió forintot helyezett letétbe a tartozások rendezésére - december 20-án állt fel, a klub mégsem kezdte el törleszteni az adósságát, mert a klub korábbi válogatott játékosa, Hrutka János által képviselt cég felszámolási eljárást kezdeményezett az egyesület ellen.
A zöld-fehér klub 32 millió forinttal tartozik a Sportmarketing Kft-nek, melyből 10 milliót törlesztett volna azonnal, 10-et pedig az Üllői úti telek értékesítése után.
Dámosy december 20-án azt mondta, két korábbi ferencvárosi futballistát, Keller Józsefet és Udvarácz Milánt leszámítva minden hitelezővel sikerült megállapodni, és csak Hrutka János, illetve cége miatt csúszik a kifizetés. Hrutka ekkor hazugnak nevezte a ferencvárosi egyesület elsőszámú vezetőjét.