Marcell
19 °C
32 °C

Geráék büntetőkkel estek ki az FA-kupából

2007.02.28. 09:37
Kedden két mérkőzést játszottak az angol labdarúgó FA Kupa nyolcaddöntőjében. Ezeken a Gerával felálló WBA büntetőkkel bukott el a Middlesbroughval szemben, míg a Manchester United hiába szerzett hat perc alatt három gólt, izgulnia kellett a továbbjutás miatt.

Hiába szerzett már a 26. percben vezetést a Gera Zoltánnal a kezdőcsapatában felálló West West Bromwich Albion, a második félidő közepén a Middlesbrough egy szerencsés góllal egyenlíteni tudott az angol labdarúgó FA-kupa nyolcaddöntőjének megismételt mérkőzésén.

Kiállítás és büntetők

A magyar játékost még a rendes játékidő vége előtt, a 87. percben lecserélte edzője, így csak a kispadról láthatta, amint csapata a hosszabbításban emberhátrányba kerül Nathan Ellington kiállítása nyomán. A ráadásban már nem született gól, így jöhettek a tizenegyesek, melyeket a vendégek értékesítették higgadtabban. A hatodik körig egyenlő volt az állás, mindkét együttes egy-egy játékosa hibázott, a tizenkettedikként sorra kerülő MacDonald azonban fölé lőtt, így a Middlesbrough jutott a negyeddöntőbe.

A másik keddi találkozón a Manchester United gyakorlatilag hat perc alatt eldöntötte a továbbjutás kérdését a Reading otthonában. A Cristiano Ronaldót és Wayne Rooney-t is a kispadon hagyó vendégek már a második percben előnybe kerültek Heinze révén, majd a negyedik percben Saha duplázta meg az előnyt. Újabb két perc elteltével Ole-Gunnar Solskjaer is betalált, és úgy tűnt, akár kétszámjegyű is lehet a különbség a végére.

A padlóról állt fel szinte a Reading

Az első találkozón, Manchesterben remeklő Federici kapus két gólban is benne volt. A félidő közepén a M.U. visszavett az iramból és a hazaiak egy szöglet után szépíteni tudtak. A második játékrészben minden mindegy alapon támadott a Reading, de a manchesteri védelem könnyedén verte vissza a rohamokat.

A hajrában, a 84. percben a hazaiak megszerezték második góljukat is Lita révén, az egyenlítés sem állt távol tőlük, de Gunnarsson lövése a felső kapufáról kipattant. Végül azonbanb a nagyobb rutinnal rendelkező együttes jutott tovább, mely a negyeddöntőben a WBA-t búcsúztató Middlesbroughval találkozik.

FA Kupa, nyolcaddöntő, megismételt mérkőzések:

West Bromwich Albion (II. osztályú)-Middlesbrough 1-1 - büntetőkkel: 4-5
Reading-Manchester United 2-3
szerdán játsszák: Blackburn Rovers-Arsenal 21 ó

A negyeddöntő párosítása (március 10. és 11):
Chelsea-Tottenham Hotpsur, Plymouth Argyle-Watford, Middlesbrough-Manchester United, Arsenal/Blackburn Rovers-Manchester City