A Bundesliga négy magyar érdekeltségű csapata közül csak a Mainz tudott nyerni. Azonban csak két magyar lépett pályára szombaton, a 25. fordulóban, igaz, Huszti Szabolcs és Dárdai Pál is végigjátszotta a meccset.
A Hannover, Husti csapata a listavezető Schalke 04-t fogadta. A végeredmény négy perc alatt alakult ki: a gelsenkirchenieknek szerezték meg a vezetést, Hamil Altintop talált be. Két perccel később jött az egyenlítés, Tarnat egy kipattanót juttatott a hálóba. Ezután kevés lehetőség adódott a csapatok előtt és a színvonal sem volt túl magas. A máaodik félidőben azonban Huszti előtt két lehetőség is adódott, de Neuer kapus mindkétszer hárított. A még a tabálletát vezető gelsenkircheniek sorozatban negyedik bajnoki meccsükön nem tudtak nyerni, a Hannover zsinórban hatodszor maradt veretlen hazai pályán. Husztiék továbbra is versenyben vannak az UEFA-kupás helyezésért.
Dárdai Pál klubja, a Hertha BSC a Mönchengladbach vendégeként szenvedett vereséget. A magyar középpályás csapata a sereghajtótól kapott ki, a volt berlini Nando Rafael két gólt is fejelt korábbi csapatának.
A Szélesi Zoltánt sérülés miatt nem szerepeltető Cottbus hazai pályán kapott ki az Alemannia Aachentől, a Szabics Imrét nélkülöző Mainz pedig nyert a vendég Arminia Bielefeld ellen.
FSV Mainz 05-Arminia Bielefeld 1-0 (0-0)
g: Andreasen (51., 11-esből)
Hannover 96-FC Schalke 04 1-1 (1-1)
g: Tarnat (4.), illetve Halil Altintop (2.)
VfL Bochum-Borussia Dortmund 2-0 (0-0)
g: Gekasz (48., 83.)
VfB Stuttgart-VfL Wolfsburg 0-0
FC Energie Cottbus-Alemannia Aachen 0-2 (0-1)
g: Rösler (28.), Pinto (91.)
kiállítva: Dum (38., Aachen)
Borussia Mönchengladbach-Hertha BSC 3-1 (1-0)
g: Rafael (32., 69.), Delura (86.), illetve Giménez (56.)
1. FC Nürnberg-Eintracht Frankfurt 2-2 (0-1)
gól: Spycher (81., öngól), Vittek (88.), illetve Kirgiakosz (26.),
Takahara (69.)
vasárnap:
Bayern München-Werder Bremen 17 ó
Hamburger SV-Bayer Leverkusen 17 ó
Az állás:
1. FC Schalke 04 25 41-25 50 pont
2. Werder Bremen 24 58-32 46
3. VfB Stuttgart 25 42-29 46
4. Bayern München 24 38-29 43
5. 1. FC Nürnberg 25 36-24 37
6. Bayer Leverkusen 24 39-35 35
7. Hannover 96 25 33-37 34
8. Hertha BSC 25 36-41 34
9. Alemannia Aachen 25 39-45 30
10. FSV Mainz 05 25 23-35 30
11. VfL Wolfsburg 25 24-28 29
12. Borussia Dortmund 25 29-37 28
13. Energie Cottbus 25 28-36 28
14. Hamburger SV 24 29-27 27
15. VfL Bochum 25 29-39 27
16. Eintracht Frankfurt 25 32-44 27
17. Arminia Bielefeld 25 31-34 26
18. Bor. Mönchengladbach 25 21-31 24