Kapusok, akiktől rettegnek a kapusok

Márciusban két figyelemre méltó kapusgólt láthattunk két nap alatt. A sevillai Andres Palop szöglet utáni pontos fejesével életben tartotta csapatát a Sahtar Donyeck elleni meccsen, egyenlített, így jöhetett a hosszabbítás, és ki is vívták a továbbjutást. Az angol Paul Robinson nyolcvannyolc méterről talált be bajnokin a Watford kapujába. A Tottenham Hotspur kapusának ez már nem is az első gólja volt: még a Leedsben a Swindon elleni kupameccsen nagyszerűen csúsztatott meg egy szögletet, amivel egyenlítettek.

Mindkét gól bevonul a történelembe, annál is inkább, mert Robinson ezzel átvette a vezetést a képzeletbeli távolsági ranglistán, igaz mindössze három méterrel. (Robinson ténykedéséhez azonban hozzátartozik az a bődületes potyagól is, amelyet az angol válogatott zágrábi Eb-selejtezőjén engedett be még tavaly.)

A rekordot eddig a kolumbiai Luis Martinez tartotta, ő nyolcvanöt méterről lőtt a léc alá, azzal a különbséggel, hogy ő kézből rúgott ki, nem földről. A tavaly nyári világbajnokság előtti barátságos meccsen eleinte úgy látszott, hogy egyszerű rutinfeladatot végez, de lengyel kollégája, Tomasz Kuszczak elmérte az ívet, érezhetően azt hitte, fölé megy, és nem foglalkozott vele. Mivel a 2006-os világbajnokság előtti felkészülési meccs volt, Kuszczak gyorsan kirakatta magát a csapatból, Artur Boruc védett helyette.

Már ott a kapuban kis híján elsüllyedt szégyenében Gera akkori csapattársa, a Manchester mostani cserekapusa, hiszen Chorzówban telt ház előtt hibázott. Elmondása szerint napokig tartott, amíg túltette magát a potyáján. Lehet, hogy még mindig kísérti ez a gól, és szembetűnő, hogy a watfordi kollégája, a Robinson említett góljánál bakizó Ben Foster mennyivel könnyebben tette túl magát szörnyű hibáján.

A szintén kolumbiai René Higuita összesen negyvenegy gólt rúgott pályafutása alatt, de a saját tizenhatosáról nem sikerült neki, ahogy a negyvengólos, mexikói Jorge Camposnak sem. A világbajnokságokon még csak a gólszerzés közelébe sem kerültek, vagyis gyanítható, hogy az alacsonyabb színvonalú bajnokságokban villogtak igazán. Illetve a vb-n már nem maradt idő az őrültségre, a bohémságra, nehogy a csapat rovására menjen a különcködés. Pedig nyilván mindkettőjüket vonzotta, hogy az első vb-gólt szerző kapusként jegyezzék őket. (Higuitának azért futotta extrém jelenetre: az 1990-es vébén a kameruni Roger Milla az ő felesleges cselét használta ki, és szerzett gólt a nyolcaddöntőben.)

A paraguayi José Luis Chilavertnek is voltak nagy, távoli bombái, neki is sikerült a félpályáról bevennie a kaput, ő a franciaországi vb-n is próbálkozott szabadrúgással. A háromszor a világ legjobbjának választott kapus összehozta mesterhármast is három zsinórban berúgott tizenegyessel.

Mégsem Chilavert vezeti a góllövőlistát - nem elég ehhez hatvankét gólja -, hanem a Sao Paolo kapuját tizenhét éve őrző Rogerio Ceni, aki februárig hatvankilencet lőtt, több mint hétszáz meccsen. Pillanatnyilag őt tartják a világ legveszélyesebb kapusának, és ő hitelesen nyugtathatja meg a védőtársait: nem baj, ha kaptunk egyet, majd előremegyek az egyik szabadrúgásnál, és egyenlítek, ha már a csatárok bénáznak. Akkor aztán az ellenfél védelme lázasan toporoghat a sorfalban, a kapus pedig nagyokat nyelhet a gólvonalon, mert ha jól eltalálja, nincs ellenszer. Arról nem készült feljegyzés, ráfázott-e már csapata arra, hogy netán a kapufát találta el, és a kipattanó labdából gyors és eredményes kontrát vezetett a rivális.

A harmincnégy éves Ceni tizenhatszor volt válogatott, de a nemzeti csapatban nem mutatta meg egyszer sem kivételes képességeit, igaz Ronaldinhót vagy Roberto Carlost csak nem zavarhatta el egy szabadrúgástól.

Azt ellenben megörökítették a kamerák, hogy a német Hans-Jörg Butt egy sikeres tizenegyes után olyan hosszan ünnepeltette magát, hogy a középkezdésből a kapujába ívelt labdáért már nem ért vissza. A Hamburgban és a Leverkusenben játszó Butt huszonnyolcszor volt eddig eredményes - az európai topligákban ez a legjobb teljesítmény-, ő azonban csak a büntetőkre specializálódott, szabadrúgást nem hagytak neki. Bár hagyott már ki tizenegyest, tízből hetet lő be átlagosan. A 2002-es BL-döntőben nagy hős lehetett volna, de Zinedine Zidane gólja megfosztotta attól, hogy a büntetőknél brillírozzon, és még a sajátját is berúgja.

Butt ugyan sok gólt szerzett, de talán egyik sem volt annyira emlékezetes, mint amit Jens Lehmann még a Schalke színeiben ért el a Dortmund pályáján, a Ruhr-vidéki nagy rangadón. Lehmann az utolsó percben fejjel egyenlített, és jól felbőszítette a nyolcvanezer hazai drukkert. (Akciógólt rajta kívül a hamburgi Frank Rost szerzett még a Bundesligában.)

Ezt az oldalát az Arsenalban még nem mutatta meg, pedig nem akármilyen klubnak lehetne a tagja, hiszen Robinson mellett a dán Smeichel, az amerikai Friedel és az észt Mart Poom is feliratkozott a listára. Utóbbit akkor nevezte el a sajtó Poominatornak, mikor a Derby kapusaként nem jött zavarba a Sunderland kapuja előtt sem. Pár hónap múlva nem véletlenül találta magát a Sunderland kapujában, oda adták kölcsön. Most már az Arsenal alkalmazza.

Smeichel kevés volt a Rotor ellen

A pályája alatt összesen tizenegy találatig jutó Peter Smeichel két angol klubban is eredményes volt, a Rotor Volgográdot azonban az ő segítségével sem tudta kiejteni a Manchester a 95-ben, az UEFA-kupa első körében. Az oroszok idegenben lőtt góljaikkal továbbjutottak. Az Aston Villa játékosaként ő volt a Premier League első gólszerző kapusa. Az Everton elleni 3-2-es sikerhez nagy szükség volt a góljára.

Az olasz bajnokságban eddig két kapus talált be kollégája kapujába: Michelangelo Rampulláról és Massimo Taibi. Előbbi a Cremonese játékosaként egyenlített az Atalanta ellen hazai pályán. Feejesből talált be a mecs hajrájában, és bár egyenlített, és ezzel pontot mentett csapatának, a klub kiesett és lejtőre került. Kilenc évvel később a Manchesterből a Regginához kölcsönadott Massimo Taibi egyenlített az Udinese ellen.

A magyar páros

A magyar bajnokságban eddig két kapustól retteghettek a kapusok. Szűcs Lajos és a később ligaelnökké lett Szieben László is rendre biztos ítéletvégrehajtónak bizonyultak. Előbbinek nemzetközi meccsen is sikerült bevennie az ellenfél kapuját. A Basel elleni UEFA-kupa-meccsen ugyan nagyon kinézte magának a bal felsőt, szélességet és magasságot is tévesztett. Egy évvel korábban azonban a Koppenhága elleni büntetőpárbajban viszont jól célzott, bár a továbbjutáshoz ez is kevés volt.