Gyárfás: Meg lettünk etetve horvát barátunk révén
További Futball cikkek
- Egy hónapig nem volt csapata, most visszatér korábbi klubjához a magyar válogatott támadó
- A Barcelona legendája veheti át a Milan irányítását
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
A szerda délelőtt hatalmasat bukó horvát-magyar Európa-bajnoki pályázat vezetői csütörtök reggel a Nap-keltében próbálták magyarázni a bizonyítványt, és mindnyájan el is mondták gyorsan, hogy csalódottak.
Hagyjuk, annyira tutik vagyunk
A szervezőbizottság egykori vezetője, Gyárfás Tamás felelevenítette, hogy a 13448 oldalas pályázati anyag az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) raktárából nem jutott el a végrehajtó bizottság tagjaihoz. "Nehezet írtunk, ott rontottuk el" - élcelődött. Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke hozzátette, nem kötelező kiosztani ezt az anyagot, csak az összesítőjét.
Hogy a bőrkötéses magyar anyag a pályázatban maradt, rossz jelnek látták ugyan, mégsem tették szóvá nagy tekintélyű nemzetközi lapokban, mert a horvát futballelnök, Vlatko Markovic szerint ez nem lett volna tanácsos lépés. Szükségtelenül kivívhatták volna ugyanis az UEFA haragját, és egyébként is "annyira tutik vagyunk", hogy erre nincs szükség. Gyárfás emlékeztetett arra, hogy elsősorban Markovic felelt a nemzetközi sportdiplomáciáért, és ő rendszeres tájékoztatást adott, hogy a tizenkét szavazat miként oszlik meg a jelöltek közt. "9-3 volt az arány."
Szurkisz megkerülős csele
Emellett emlékeztetett még arra, hogy az ukrán Hrihorij Szurkisz és a román Mircea Sandu a volt szocialista országok szavazataival került be a végrehajtó bizottságba a januári választáson. Mindketten úgy nyilatkoztak, hogy majd a magyar pályázatot fogják támogatni, Szurkisz pedig azt is elhitette mindenkivel, hogy ők és a lengyelek nem is 2012-re, hanem 2016-ra készülnek. A csel bevált, ráadásként a horvát Markovic a januári választáson azért lépett vissza a vb-tagságtól, mert bízott benne, hogy a másik kettőtől tényleg szívességet remélhet.
Gyárfás apró csúsztatással kiemelte, hogy az ukránoknak sincs pályájuk, azt azonban elmulasztotta megemlíteni, hogy a kijevi stadionra magyar viszonylatban alig kell költeni, Donyeckben pedig Rinat Ahmetov tulajdonos az eddigi meglévő stadion mellé épít egy másikat. Saját bevallása szerint ő nem is tudja, ki az a Szurkisz, húsz emberből fel sem ismerné, állította büszkén. Pedig emiatt inkább szégyenkeznie kellett volna, hiszen Ukrajna egyik legbefolyásosabb emberéről van szó. Nem mellékesen olyan edzőkomplexumot húzott fel a főváros határában, ami Európában egyedülálló.
Utcahosszal vertük a végső győztest
Kisteleki hozzátette, az ukránok otrombán verték meg a magyarokat, mintha az öklözőt hátulról ütnék le a ringben. Arról is véleményt formált, hogy az olasz pályázat jobb volt a magyarnál, a lengyel-ukrán viszont nem. Kifejtette, a bizottsági minősítésekben "utcahosszal" vertük a végső győztes, igaz a stadionok, a pályák és az utak tekintetében az olaszok előttünk voltak.
Mészöly ordítana
Gyárfás még egy sztorit mondott el, amivel rögtön bűnbakká tette Markovicot. Az UEFA a horvát elnök szerint azt szereti, ha a közvetítési jogokat a SportFive nevű cég értékesíti. A magyarok emiatt váltottak - pereskednek is majd a svájci Kentaróval -, ám Gyárfás megdöbbenve tapasztalta, hogy a vállalat vezetője még akkora befolyással sem rendelkezett az UEFA-nál, hogy a prezentációkra bejusson, noha rá korábban, mint kulcsfigurára tekintettek. "Meg lettünk etetve horvát barátunk révén."
A korábbi bundákban edződött futballkapitány, Mészöly Kálmán nem tartotta fairnek a versenyt, de úgy vélte, hogy úgy tudunk visszavágni a nagy pofonra, hogy 2012-ben ott leszünk az Európa-bajnokságon. "Ordítani tudnék a fájdalomtól" - állította, majd jó szokásához hűen az utánpótlás-nevelés fontosságát hangsúlyozta, mint az elmúlt tíz évben mindig.