Arnold, Levente
17 °C
28 °C

Megzúztuk őket, vazze!

2007.05.07. 16:32
Parázs manchesteri derbi durvaságokkal, ravasz góllal, kihagyott tizenegyessel, káromkodással, bombatestű futballistákkal. Madridban, a Real-Sevillán szokás szerint a bíró is főszeplő lett a szezon egyik legjobb meccsén. Videók a hétvége külföldi rangadóiból.

Négy év, három szezon után nyerte meg újra az első osztályú angol labdarúgó bajnokságot (Premier League) a Manchester United, amely vasárnap a televízió előtt ünnepelhette tizenhatodik sikerét. A klub szombaton legyőzte a városi rivális Manchester Cityt, majd tévén nézték tagjai, amint a Chelsea vasárnap nem tudja megszerezni a szükséges három pontot az Arsenal ellen.

A City-MU a szokásos harcot hozta, a hazai csapatnak valójában tét nélküli meccsen. Látszott persze, hogy a kékek minden áron el akarják venni a bajnokságot a Unitedtől, Michael Ball bő egy perc után a földön fekvő Cristiano Ronaldo gyomrába taposott. A külföldi futballisták azon a testtájékon különösen jól el vannak látva izommal, így sérülést nem okozott, bár próbált, teljes súlyával a portugálba támaszkodott.

Mivel nem ez volt az egyetlen durva falt az első félidőben - még a sportszerűségéről híres Dietmar Hamann is utána rúgott egy ellenfelének a felezővonalon - kétségtelennek tűnik, hogy edzőjük, a Psycho becenévre hallgató Stuart Pearce buzdította durváskodásra játékosait, ahelyett hogy gólokat rúgtak volna a holtfáradt Unitednek. Sir Alex Ferguson futballistái még a hétközi, Milan elleni 3-0-ás vereségkor mutatottnál is lassabban mozogtak, Ryan Giggsnek és Wayne Rooney-nak konkrétan nem volt értékelhető megmozdulása, Michael Carrick mintha a pályán sem lett volna, még Paul Scholes volt az, aki tudásának mondjuk ötven százalékát hozta. Már Cristiano Ronaldo sem volt olyan éles, mint általában, de annyi még maradt benne, hogy egy buta ellenfelet rászedve kiharcoljon egy büntetőt, és azt meg berúgja. Csak a hátsó négyes volt megbízható a sérülésből visszatért Rio Ferdinanddal és Nemanja Vidiccsel.

Pearce-ék ahelyett, hogy könnyedén szétfutották volna őket, letámadtak volna, visszaálltak. Érthető is, hogy miért nem rúgtak gólt legutóbbi nyolc hazai PL-meccsükön, az viszont már kevésbé, hogy mik a tervei a City-vezérkarnak Stuart Pearce menedzserrel, vagyis meddig várják a feltámadást.

C. Ronaldo fél óra elteltével a pályán vágott vissza Ballnak, amikor ravaszul átverte: a tizenhatoson belül csak arra várt, hogy a védő megpróbálja előle elpöckölni a labdát, amikor jött a szerencsétlen mozdulat, tolt rajta egyet, így lábaik találkoztak. Egyértelmű büntető, csak egy ember vitatta a pályán, Michael Ball. Nem kissé kell egyszerűnek lenni ahhoz, hogy ilyen tiszta rúgás után megpróbáljuk meggyőzni a bírót. És mekkora butaság kell ahhoz, hogy a liga leggyorsabb játékosánál akarjunk gyorsabbak lenni, aki közismerten a hasonló szituációk mestere, főleg a tizenhatoson belül.

A második félidőben Rob Styles játékvezetőnek köszönhetően Ball kiharcolt egy kamutizenegyest, ő is ügyesen csinálta. Azonban csapattársa, Darius Wassell a pontrúgásába minden hibát belesűrített, amit egy büntetőnél el lehet követni: középre, térdmagasságban, nem túl erősen.

A lefújás után a United úgy ünnepelte az 1-0-s győzelmet, mintha megnyerték volna a bajnokságot, remek helyzetbe kerültek. Edwin van der Sar csak a biztonságiakat kijátszva tudta kidobni mezét a közönségnek, Ferdinandnak és Cristiano Ronaldónak könnyebben sikerült. Rio néhány félreérthetetlen mozdulattal jelezte: "megbasztuk a Cityt". Majd az operatőr a hölgyrajongóknak kedveskedve gyönyörködött a Premier League legjobb futballistájának testében, különös figyelmet fordítva a hasizmokra. Vagy csak Ball stoplijainak nyomait kereste.

A City-MU-t Ball az egy piroslapos és a legalább két sárgás szabálytalankodása ellenére végigjátszotta, a Real Madrid-Sevilla mérkőzésen még szabálytalankodni sem kellett a kiállításhoz. A második félidőben a Perez Burrull játékvezető a mackófölsőben melegítő Luis Fabianót a pálya mellől küldte az öltözőbe, mint később kiderült, azért, mert a partjelzőnek azt mondta: "Kurva anyád, kurva anyád, kurva anyád."

A második Real-gólt szerző Robinho örömködésekor sárgát kapott, mert levette a mezét. Nem tudta, hogy mintegy tíz perccel korábban a bíró már adott neki egyet, így jött a piros is. A spanyol média is csak a mérkőzés utáni jegyzőkönyvből tudta kideríteni, miért kellett idő előtt mennie a brazilnak: a 71. percben reklamálásért adták neki az elsőt, mert obszcén kifejezésekkel tiltakozott. (A bírói jegyzőkönyv idézeteit a marca.com közölte.)

A harmadik piros tiszta volt, Aitor Ocio, egy perccel azután, hogy Robinho miatt emberelőnybe kerültek, megpróbálta leütni az őt lökdöső Diarrát. Perez Burrull erről lemaradt, de partjelzője figyelmeztette.

A Real-Sevilla 3-2 lett, Maresca vezető gólja különösen szép volt, hasonló, mint Zinedine Zidane 2002-es BL-döntős találata. Robinho góljánál Guti köténypassza tűnik fel, illetve, hogy David Beckham már akkor felemelte karjait, amikor Robinho még el sem rúgta a labdát a kapu felé. Kiemelkedik még a sevillai Alex Alves hibája, ő 1-1-nél öt méterről nem tudta eltalálni a kvázi üres kaput.

A hétvége találata Olaszországban esett, Cristian Vieri 2005 októbere után lőtt újra gólt. Legutóbb egy Empoli elleni 1-3-on volt eredményes a Milan színeiben, majd egy évvel ezelőtt a Monacóban sérült meg. A Sampdoriához igazolt, de egy meccset sem játszott náluk, majd gyökereihez, az Atalantába tért vissza havi 1500 eurós minimálbérért, plusz gólonként több tízezerért. Múlt augusztus végén írt alá, de azóta a Milan edzőközpontjában kezelték a térdét, egy meccset se játszott.

Egy hete lépett újra pályára, vasárnap szerepelt második meccsén sérülése óta, a Siena ellen: a kezdőkörnél, mintegy negyven méterre a kaputól jobbal fölpörgette magának a labdát, ballal, fordulásból meg rárúgta, és bement. Még mindig világklasszis, csapata 3-1-re nyert.