További Futball cikkek
- Két éve úgy tűnt, derékba törik a pályafutása, most a Barcelonához igazolhat
- Kongói csatárt igazolhat a Ferencváros
- A Ferencváros legnagyobb támogatói egyelőre nem határolódnak el a Gazprom miatt
- Újpesten nem kérnek Kubatov „bohócbulijából”
- Elutasították a Premier League-csapat fellebbezését, nem kapja vissza elvett pontjait
A világ egyik legjobb dolga lehet most a magyar labdarúgó-válogatott edzőjeként pénzt keresni, hiszen az elnök többször megerősítette jó néhány hónapja tett kijelentését: az eredmények nem érdeklik.
Mik a biztató jelek?
Várhidi Péter szövetségi kapitánynak így az "agyonhajszolt" játékosokat nem kell motiválnia, egy-egy meccsre pedig mindig rá lehet fogni, hogy voltak biztató jelek. El lehet mondani, az összjáték milyen mintaszerű volt a középpályán, a védelem a kapott gólok ellenére is egyre magabiztosabb, a csatárjáték pedig már nem csak feltétlenül Priskin Tamásra épül. Vagyis: újabb vállalható vereséget szenvedtünk, amiben amúgy is világranglista-vezetők vagyunk.
Kisteleki István MLSZ-elnök ugyan maga is diplomás edző, töretlenül hisz a jövőben, és szerinte ez a válogatott képes lehet jó eredményeket elérni, jó eséllyel felvenni a harcot a 2010-es vb-részvételért. Hogy ezt mire alapozza, nem érdemes firtatni, hogy a fiatalítási koncepció realitását mennyire ásta alá a tizenkilenc évesek csúfos dublini leszereplése az Európa-bajnoki selejtezőn, megintcsak sokadrangú kérdés.
Koman megalázása elsikkadt
Ennek a válogatottnak és kapitányának egy olyan dolgot kellene gyorsan visszaszereznie, ami megmondhatatlan, mikor volt meg utoljára. A hitelt, egyszersmind az önbecsülést.
A kapitány hitele, szakértelme eddig már jó néhány alkalommal megkérdőjeleződött, hiszen előbb nem hívta meg az angol másodosztályú Plymouthban meghatározó Buzsáky Ákost - most a keret tagja. Majd a tizenkilenc éves, ukrán származású Koman Vladimirt alázta meg nyilatkozatával, aki a Sampdoria színeiben bemutatkozott abban az osztályban, ahová maximum csak vágyhatnak az általa favorizáltak. (Vass Ádám, Rodenbücher István, de még Filkor Attila is.) Ezek az ügyek pillanatok alatt elsikkadtak, mert ott volt a magasztos cél, az Eb-pályázat.
Husztival nehéz vitatkozni
A magyar labdarúgó-válogatott tagjai az athéni repülőtéren
Arról most ne beszéljünk, hogy a kapitány elsőre ötven százaléknál több esélyt adott a tizenkilenc éves válogatottnak az Eb-selejtező előtt. Aztán fokozatosan és folyamatosan visszakozott, biztosan félreérthettünk valamit, mint Koman esetében a Nemzeti Sportos kolléga.
A legkomolyabb ítéletet azonban nem a mindig szidott sajtó, hanem Huszti Szabolcs mondta róla, aki nem értette mellőzését, így hátat fordított az edzőtábornak. Huszti szakmai észrevételeivel nehéz vitatkozni - morálisan nyilván el lehet és kell ítélni, de az egész ügy inkább csak egy álbotrány -, hiszen a helyére szánt Tőzsér Dánielt még társai sem látták kiemelkedni a mezőnyből. Ha pedig a Debrecenben villogó Dzsudzsák Balázst teszi be, akkor nehéz nem arra gondolni, hogy kell az eladásához a válogatottság, illetve, már azzal sem lehet támadni a kapitányt, hogy a bajnokcsapatból senkit sem tett a csapatba.
Félreérthetetlen jelek
Várhidinek és nem utolsósorban csapatának hamarosan el kellene oda jutni: félreérthetetlen jeleket adjon, hogy ebben a korosztályban tényleg érdemes bízni, és tényleg nincs értelme idősebb játékosokat hazahívni.
A címvédő Görögország otthonában meg lehet mutatni, hányadán állunk. Ehhez legalább olyan játék kellene, mint amit a Matthäus-érában láttunk, igaz sok esélyünk akkor sem volt a pontszerzésre, 2-1-gyel haza lehet jönni Krétáról, nem mutat rosszul az eredmény. Az igazi félreérthetetlen jel persze pontszerzés lenne - nemcsak Iraklióban, hanem Oslóban a norvégok ellen is -, de komoly csapatok ellen ez elvétve szokott sikerülni.
Néhány kérdést jó lenne tisztázni
Bár mondjuk hamarosan azt is jó lenne tisztázni, mi lehet az elvárás? Ha nem 2012-re készülünk, akkor mire? Ha eleve esélytelenek vagyunk, hogyan kellene, hány ponttal kiesni? Mi számít csalódásnak? Ha kapunk két csúnya zakót, akkor megbukott-e a dédelgetett koncepció? Ha az megbukott, megbukott-e Várhidi, és megint elő lehet-e szedni a neveket, elsősorban a Bölöni Lászlóét?
Görögország-Magyarország, Európa-bajnoki selejtező
A várható kezdőcsapat: Végh - Czizmadia, Juhász, Balogh, Vanczák - Vadócz, Tóth, Tőzsér - Hajnal, Gera - Priskin
TV: Sport2, 20.30, Kréta