További Futball cikkek
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
Miközben a Ferencvárosi Torna Club hivatalos honlapján közzétette a labdarúgó NB II. Keleti csoportjában szereplő csapat hazai mérkőzésein érvényes szurkolói házirendet, addig a Ferencváros Szurkolók Szövetsége (FSzSz) a szintén a weboldalán közleményben kritizálja a klubvezetőket.
Titkos háttéralkuk
"Úgy érezzük, a vezetőség elmúlt időben hozott döntései szinte a Ferencváros ellen születtek. Gondolok itt a Magyar Labdarúgó-szövetséggel (MLSZ) történt megegyezésre, melynek senki nem tudja, mi van a hátterében. De ugyanilyen homályos az a vonal is, amit a Diósgyőrrel folytatnak" - mondta Boros Bánk Levente, az FSzSz alelnöke, aki korábban a klub elnökségének is tagja volt.
Boros nehezményezi, hogy a Fradi legújabb vezérkara - amely véleménye szerint egyébként is illegitim - átláthatatlan szerződéseket köt, miközben a szurkolókat semmibe veszi. A Rieb György vezette elnökség csak diktálni akar nekik, mint tette azt legutóbb a házirenddel, véli a szurkolói vezér.
Jönnek vissza a régi arcok
"Szerintem az elvárható, hogy az elnökségben mindenki a Fradi érdekeit nézze elsősorban és mindenki az egyesülethez méltóan viselkedjen. Nem szabad elfelejteni, nekünk köszönhető hogy rendszerváltás történt a klubban. Annak ellenére, hogy a mostani elnökség komolyabbnak tűnik a Furulyás-Ináncsy-féle vezetésnél, megint jönnek vissza azok az arcok, akik a Furulyás-érában is ott voltak. Megint átláthatatlanok a klub körüli ügyek és ismét előkerültek a magánérdekek."
Nem tudni mit akar az elnök
Boros úgy érzi, nekik sem öröm, hogy hetente kell kiadniuk a különböző közleményeket, de elfogadhatatlannak tartja, hogy olyan elnökség irányítja a legnépszerűbb magyar klubot, amely csak bólogat egy olyan elnöknek a döntéseire, aki új és senki nem ismeri, mit akar.
A szurkolóknál szintén kiverte a biztosítékot az a tény, Rieb elnök kiegyezett az MLSZ vezetésével, holott korábban arról volt szó, végigviszik azt a pereskedést, melyet elindítottak a szövetség ellen a tavalyi licencdöntés óta.
Elég a fantomokból
"Ehelyett behódoltunk Kistelekiéknek, akik még bocsánatot sem kértek azért, hogy jogtalanul zárták ki azt a klubot, amely hivatalosan soha nem esett ki az első osztályból. A mostani vezetés teljesen semmibe vette a Fradi hagyományait. Arra hivatkoznak, hogy ezt a klub érdekében tették, mert a befektető csak így tárgyal velük. Ki az a befektető? Álljon elő! Fantomokból a Furulyás-korszakban is volt elég."
Véleménye szerint ennél is súlyosabb erkölcsi kár érte a klubot, ami alapján egymilliárd forint is lehetett volna a kártérítés összege. "A Fradi csak akkor kerülhetett volna ki ebből emelt fejjel, ha végigviszi a pert és a végén Kisteleki szőrkucsmában, a fejére hamut szórva vonul végig a Váci utcán. Rieb ehelyett alkut kötött azzal az emberrel, aki megválasztása óta teljes mértékben Fradi-ellenes viselkedésével és döntéseivel tűnik ki."
Nem szurkolnak, de nem lesznek csendben
A szurkolók éppen ezért "bojkottálják" a hétvégi BKV elleni idénynyitót, azaz ott lesznek, de nem fognak szurkolni. Ugyanakkor felemelik a hangjukat azok ellen, akik a klub ellen tesznek.
Boros szerint az sem rémíti meg őket, hogy az MLSZ legutóbbi döntése nyomán súlyos büntetésre számíthatnak azok a klubok, melyek szurkolói akár az ellenfelet, a játékvezetőt, vagy az MLSZ vezetését szidják a találkozó során.
A háború csak most kezdősik
"A szövetség határozata alkotmányellenes rendelet, hiszen egy normális demokráciában nem korlátozhatják senkinek, hogy kinyilvánítsa a véleményét. Éppen ezért az elmúlt héten az MLSZ szabályzataira és működésére vonatkozóan törvényességi felülvizsgálati kérelemmel fordultunk az ügyészséghez. Az pedig szintén magyaros történet, hogy ezért a klubot akarják büntetni. Amikor megszületett a Rieb-Kisteleki paktum, minden cikk arról, szólt véget ért a háború. Én már akkor azt mondtam, nem, csak most kezdődik."
Elnökök jönnek-mennek
Az FSzSz alelnöke szerint értelmes kompromisszumra hajlandóak lennének a vezetőséggel, de oda jutottak, hogy nincs miről beszélniük. "Ha ők erőből akarják megoldani a problémákat, az nem fog jóra vezetni. Nem érdemben akartak beszélni velünk, hanem egyből egy diktátummal nyitottak felénk ahelyett, hogy a szurkolói csoportokra próbáltak volna támaszkodni. Holott ők is tudják, a Fradi hagyományosan nagy ereje a tábor".
"Ha a meccseken történtek miatt a klubot retorziók érik, úgy is mi leszünk a hibásak. Mindig ez van, ez a legegyszerűbb, egy tömegre ráfogni a rosszat. Egy olyan tömegre, melyet a média alapból rossznak festett le. Egyet azonban nem szabad elfelejteniük, egy Kisteleki, egy Rieb jön-megy, mi ott leszünk mindig. A Fradi és a tábor örök."
A klub házirendjének főbb pontjai
A szombaton kezdődő bajnoki szezonban csak azok a ferencvárosi szurkolók léphetnek be az Üllői úti stadionba, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a bejáratnál megmotozzák őket és a tiltólistára felkerült tárgyakat elvegyék tőlük.
Tilos a rendelkezés értelmében többek között fegyvert, kép- és hangrögzítésre alkalmas eszközt a létesítménybe vinni, de a biztonságiak a ruházatot is ellenőrzik és olyan felirat, jelkép sem lehet a pólón, pulóveren, amelyet a hatályos magyar jogszabályok megtiltanak. Ittas szurkolókat szintén nem engednek be a stadionba, melynek egész területén tilos a szeszesital árusítása.
A ferencvárosiak hazai meccseire csak olyan zászlókat, transzparenseket szabad bevinni, melyeket előzetesen egyeztettek a ferencvárosi vezetőkkel. A szurkolói házirend megtiltja olyan feliratok elhelyezését a lelátón, melyek más nemzetekre, vallási felekezetekre vagy az aktuális ellenfélre nézve sértő szöveget tartalmaznak.