További Futball cikkek
- Nem igaz, hogyan bukta el hazai rangadóját a Barcelona!
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
A Honvéd akár bravúrosnak is mondható csütörtöki döntetlenje - 0-0 a HSV ellen az UEFA-kupában - után következett pénteken a magyar valóság: a tavalyi bajnok a második helyezett ellen. A mérkőzés helyenként kielégítő, máskor szánalmas, esetenként kifejezetten izgalmas volt.
A vendég Debrecen kezdett jobban, az MTK vezetése a huszadik percben kissé meglepő volt. A lelátóról enyhén érthetelen volt a megítélt tizenegyes, amit Kanta József értékesített. A DVSC-nek még a szünetig sikerült megfordítania az állást, előbb az először kezdő és a védők közül jól kilépő Rudolf Gergely révén, majd a Demjén buktatásáért megadott és Dorge Rostand Kouemaha révén értékesített tizenegyessel. Az első negyvenöt percben talán a hazai mezőnyből tényleg kilógó Dzsudzsák Balázs volt a legaktívabb, eleinte keveset volt játékban, aztán jöttek a távoli lövései, amelyek közül most egy sem sikerült olyan tökéletesre, mint legutóbb a ZTE ellen.
A szünet után egy ideig úgy tűnt, a szokásos magyar dögunalom következik, néhány percen keresztül egyik csapat sem tudott két jó passzt egymás után kiküszködni magából. Az MTK azonban a félidő felénél öt perc alatt fordított. Előbb Urbán Gábor lépett ki középen egy labdával, ami a vendégvédő Szűcs lábáról pattant hozzá, de ő nem hibázott. Majd Szabó Ádám passza után Kulcsár Tamás húzott egyet Balogh János kapus mellett és máris vezetett az MTK.
A lefújásig hiába volt fölényben a vendégcsapat, az eredmény nem változott, így a bajnok a BL-selejtező után itthon is elveszítette első meccsét ebben a szezonban. Az MTK még veretlen, de két döntetlen már becsúszott, így is a második a Bp. Honvéd mögött.
MTK Budapest - DVSC-TEVA 3-2 (1-2)
Hidegkuti Stadion, 1000 néző, V: Szabó
gólszerzők: Kanta J. (20., 11-esből), Urbán (66.), Kulcsár
(71.), illetve Rudolf (40.), Kouemaha (45., 11-esből)
sárga lap: Lambulic (41.), illetve Bernáth (53.)
MTK: Végh - Horváth, Lambulic, Pintér, Pollák - Zsidai (Szekeres a
szünetben), Pátkai (Szabó Á. a szünetben) - Kulcsár, Kanta J.,
Ladóczki (Kecskés 64.) - Urbán
DVSC: Balogh J. - Bernáth (Sándor T. 70.), Vukmir, Mészáros, Szűcs I.
(Sztojkov 80.) - Demjén, Kiss Z., Leandro, Dzsudzsák - Kouemaha,
Rudolf (Sidibe 67.)
A forduló további műsora, szombat:
Nyíregyháza-Fehérvár FC 15 ó
FC Tatabánya-FC Sopron 17:30
Győri ETO FC-REAC 17:30
Gabona Trans Kaposvár-Diósgyőri VTK 19
ZTE FC-BFC Siófok 19
Vasárnap: Budapest Honvéd-Újpest FC 19
Hétfő: Vasas-Paksi FC 18
Az állás:
1. Budapest Honvéd 4 4 - - 12-1 12 pont
2. MTK Budapest 5 3 2 - 11-5 11
3. Debreceni VSC-TEVA 5 3 1 1 10-7 10
4. Gabona Trans Kaposvár 4 2 2 - 6-3 8
5. Zalaegerszegi TE FC 4 2 1 1 10-6 7
6. Nyíregyháza 3 2 1 - 4-1 7
7. Győri ETO FC 3 2 - 1 3-3 6
8. Vasas 4 2 - 2 7-8 6
9. REAC 4 2 - 2 5-7 6
10. Újpest FC 4 1 2 1 5-5 5
11. BFC Siófok 4 1 1 2 6-6 4
12. Fehérvár FC 4 1 1 2 7-10 4
13. FC Sopron 4 - 2 2 2-5 2
14. Diósgyőri VTK 4 - 1 3 4-11 1
15. Tatabánya 4 - - 4 4-9 0
16. Paksi FC 4 - - 4 3-12 0